ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

Vendégszereplés Bácsalmáson - Balassi Bálint korát idézték


Vendégszereplés Bácsalmáson - Balassi Bálint korát idézték

A Landini együttes a reneszánsz évében szeptember 26-án Bácsalmáson szerepelt a városi Vörösmarty Mihály Könyvtárban. A műsorban közreműködött Kobzos Kiss Tamás históriás énekmondó és Szabó András előadóművész.

Sörös Lászlóné, a könyvtár vezetője köszöntötte a főként fiatalokból álló érdeklődőket, köztük a helyi Hunyadi János Gimnázium diákjait, majd bemutatta az 1976-ban látássérült fiatalokból alakult együttest, amely a historikus zene és irodalom terjesztését szolgálja, és már számtalan hazai településen, sőt külföldön is szerepelt. A két jeles művésszel is jónéhányszor szerepelt közösen az együttes.

A szereplők Balassi Bálint életét, művészetét és korát mutatták be a költő levelei alapján. E műsor ősbemutatója Budapesten volt 1994-ben, "Óh, én édes hazám, te jó Magyarország" címmel. Szabó András hatásosan tette érthetővé a régies nyelvezetű szövegeket a fiatalok számára. A kiváló szövegmondást, a szép és egységes énekeket, dallamokat a lelkes közönség örömmel és figyelmesen hallgatta. A rendezvény a helyi vállalkozók támogatásával valósulhatott meg.

Ezt a kis tudósítást a könyvtár vezetőjével, az együttes néhány tagjával és Kispéter Évával, a Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesületének bácsalmási kistérségi területfelelősével történt beszélgetés alapján készítettem el.

Lak István

Vakok Világa 2008. december

doboz alja
oldal alja