ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

Változó egészségügyi szolgáltatás, gyógyászati segédeszköz elektronikus vényre


Mostanában több jogszabály, valamint ezek mentén kiadott tájékoztató látott napvilágot, melyek - elsősorban a kialakult járványveszély következtében - az egészségügyi ellátások nyújtásában, illetve a gyógyászati segédeszközökhöz való hozzájutásban hoznak változást.

Alább ezekről ejtünk szót röviden, már itt utalva azonban arra is, hogy az előzetes tájékozódás minden esetben célszerű lehet, mielőtt valamilyen most ismertetett szolgáltatást igénybe kívánunk venni, hiszen részint a járványhelyzet változásával a lehetőségek, körülmények is változhatnak, illetve adott esetben olyan szolgáltatásról van szó, ami eddig nem, vagy nem ilyen formában létezett.

Május 4-től újraindul az egészségügyi alap- illetve szakellátás

Az emberi erőforrások miniszterének e tárgyban kiadott rendelete, illetve a szakmai szervezetek, szolgáltatók részére küldött tájékoztatója alapján május 4-től újraindulhatnak a háziorvosi, házi gyermekorvosi, védőnői, illetve fogászati járóbeteg alapellátások, továbbá a járóbeteg szakellátások - ideértve a diagnosztikai és fogászati szakellátásokat is -, az egynapos ellátások, a nem közfinanszírozott (magán) ellátások, valamint a fekvőbeteg szakellátások közül a rehabilitáció és a transzplantációs beavatkozások. Mint ismeretes a miniszter korábbi rendelkezése értelmében a járványveszély miatt a veszélyhelyzet ideje alatt eddig csak a sürgős, azonnali ellátást igénylő beavatkozás elvégzésére volt lehetőség. Fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet arra, hogy mindenkire, aki az egészségügyben akár járóbeteg alap-, akár szakellátást kíván igénybe venni, bizonyos előírások ezután is vonatkoznak majd. Az ellátásra például csak előzetes, telefonos időpont-egyeztetést követően lesz lehetőség, a rendelőbe belépéskor minden esetben hőmérsékletmérést végeznek és a másfél méter távolságot az emberek között itt is tartani kell.

Olyan vizsgálatokra, amelyek személyes találkozást igényelnek, csupán azt követően kerülhet sor, hogy valamilyen elektronikai eszköz (telefon, e-mail stb.) segítségével előzetesen már történt konzultáció a beteg állapotával kapcsolatban. Személyes vizsgálat esetén a minisztérium az egészségügyi intézményekben legfeljebb óránként 4 beteg előjegyzését javasolja.

Az ún. egynapos ellátások, valamint a COVID-19 vírus szempontjából magas kockázatot jelentő elektív beavatkozások minden esetben csak tesztelést követően, negatív vizsgálati eredmény birtokában végezhetők.

Telemedicina

Április 30-án lépett hatályba a 157/2020. (IV. 29.) kormányrendelet, amely - egyelőre csak a veszélyhelyzet időtartamára - alapot teremtett olyan egészségügyi szolgáltatás nyújtására, amely a beteg személyes jelenléte nélkül valósul meg (telemedicina).

Erre a fajta egészségügyi szolgáltatásra kizárólag akkor kerülhet sor, ha az orvos megítélése szerint a beteg személyes jelenléte ahhoz nem szükséges. A telemedicina keretében a beteg távollétében távmonitoring eszközökkel és egyéb infokommunikációs technológiák révén hozzáférhető információk alapján sor kerülhet a beteg állapotának felmérésére, további vizsgálatok elrendelésére, gyógykezelés megkezdésére, a fenti kezelések eredményességének megállapítását szolgáló távkonzultációra, továbbá diagnózis felállítására.

Távkonzultáció segítségével betegirányítás, diagnózis, terápiás javaslat végezhető, valamint beutaló is adható, de kontrollra, utógondozásra stb. is lehetőség nyílhat. Fontos elv ugyanakkor, hogy ha az ilyen ellátás során az egészségügyi szolgáltató azt állapítja meg, hogy a beteg számára az egészségi állapotának romlása, maradandó károsodás megelőzése vagy más orvosi indokból személyes formában szükséges egészségügyi szolgáltatást nyújtani, akkor - a vonatkozó előírások betartásával - haladéktalanul gondoskodnia kell a szükséges ellátás biztosításáról.

A fent említett szabályozással összhangban a járóbeteg szakellátást nyújtó intézményekkel szemben elvárás, hogy kialakítsanak olyan elektronikus egészségügyi szolgáltatást, amely lehetővé teszi a személyes találkozás nélküli, azaz távkonzultáció útján történő kapcsolattartást, a pácienssel szabályos vizit lebonyolítását. Ennek során tisztázható a beteg állapota, gyógyszeres kezelése, esetleg azok hiánya, felállítható egy virtuális státusz. Az ilyen konzultációt követheti újabb terápiás javaslat, majd újabb távkonzultáció, vagy - ha az nem kerülhető el - egyeztetett időpontban személyes vizsgálat, de az orvos akár kórházi beutalásról, mentő rendeléséről is intézkedhet ilyen konzultációt követően.

A szolgáltatóknak a virtuális vizitet is szabályszerűen dokumentálniuk kell (az ilyen dokumentáció gyakorlatilag megegyezik az ambuláns lappal), amivel kapcsolatban elvárás, hogy a későbbiekben ellenőrizhető, visszakereshető legyen, illetve azt a háziorvos is elérhesse az elektronikus szolgáltatási tér rendszerében. Az egyes egészségügyi szolgáltatóknak honlapjukon kell tájékoztatást adniuk az általuk nyújtott telemedicina szolgáltatás formájáról, elérhetőségéről. Minthogy ezek intézményenként eltérőek lehetnek, célszerű azokról előzetesen tájékozódni.

Igazolások, javaslatok személyes találkozás nélkül

A miniszteri tájékoztató alapján cél, hogy bizonyos adminisztratív háziorvosi tevékenységek véglegesen kerüljenek át a nem kontakt ellátások körébe. Ide tartoznak a különféle igazolások (pl. keresőképtelenség igazolása, stb.), illetve a szociális ellátásokhoz szükséges dokumentumok, amelyekkel kapcsolatban az a javaslat, hogy azokat a jövőben ne személyesen lehessen átvenni, hanem kérésre öt munkanapon belül küldjék meg az érintettnek.

Gyógyászati segédeszközök elektronikus vényre

2020. április 30-ától már bizonyos gyógyászati segédeszközök (egyelőre főként kötszerek, cukorbetegek eszközei, stb.) is rendelhetők elektronikus recepten, de azokat kiváltani még csak patikákban lehet. Az elektronikus recept kiadását a betegnek kell kérnie orvosától.

Azon gyógyászati segédeszközöket viszont, amelyeket patikában nem lehet beszerezni, továbbra is kizárólag papír alapú recepttel lehet kiváltani. A jövőben egyébként tervezik az elektronikus vénnyel kiváltható gyógyászati segédeszközök körének bővítését. Ennek érdekében a gyógyászati segédeszköz forgalmazással foglalkozó szolgáltatók (köztük az MVGYOSZ) is csatlakoznak majd az elektronikus recept használatát lehetővé tevő elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (ESZT) rendszeréhez.

A csatlakozásra várhatóan az év második felében kerül sor.

Gulyásné dr. Bölkény Ágota jogtanácsos

Vakok Világa, 2020. május

doboz alja
oldal alja