ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

Tesco Ön választ, mi segítünk 15. forduló




Egyesületünk több mint 55 éve tevékenykedik. A megyében élő látássérültek érdekvédelme és képviselete a fő feladatunk, emellett életviteli nehézségeikkel és problémáikkal kapcsolatos ügyeik intézését vállaljuk fel. Tagjainknak nyújtott számos szolgáltatás mellet munkánk során nagy hangsúlyt fektetünk szemléletformáló programok szervezésére mindazon érdeklődők számára, akik bepillantást szeretnének nyerni a látássérültek mindennapi életébe.
A kulcsszó: KOMMUNIKÁCIÓ
Program sorozatunkkal a párbeszéd kialakítására törekszünk, amellyel több korosztályt, valamint a társadalmi és a gazdasági szektort szeretnénk elérni. Egyesületünk a tagok életének mind személyesebb megismertetésével segíti a szélesebb társadalmi elfogadást, egyfajta pozitív hozzáállás kialakítását.
Óvodások és kisiskolások számára rajz pályázatot hirdetünk a látás hónapja és a fehér bot napja alkalmából "Hogyan látod a nem látókat" címmel.
Partnereink, a gazdasági szféra képviselőinek, önkénteseinknek szakmai napot tartunk az esélyegyenlőség témakörében.
Mindkét szakmai rendezvényt, egy-egy különleges szemléletformáló eseménnyel, úgynevezett "láthatatlan vacsora" megtartásával fejeznénk be.

Plakátok és szóróanyagok:

"Hogyan látod a nem látókat?" rajzpályázat

Díjátadó

Helyezettek:

Óvodás korcsoport:

1. Szabó-Simon Ida (Petőfi Sándor Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Bocskai utcai Óvoda Kecskemét),

2. Stenger Lilien (Tulipánfa Óvoda, Sükösd),

3. Szabados Endre (Tulipánfa Óvoda, Sükösd)

Alsó tagozatos korosztály:

1. Hayden Daniel (Magyar llona Általános Iskola, Kecskemét),

2. Tóth Boróka (Arany János Általános Iskola, Kecskemét),

3. Sule Izabell (Arany János Általános Iskola, Kecskemét).

Felsőtagozatos korosztály:

1. Székely Vanda (Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Iskola),

2. Szabó Dalma (Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Iskola),

3. Szalai Stella (Szent Imre Katolikus Általános Iskola, Kecskemét).

8 különdíj is átadásra került, de a többi gyermek sem ment haza üres kézzel, valamennyien egy játék vakvezető kutyát kaptak ajándékba, némi édesség kíséretében.

Különdíjasok:

Bujdosó Lara Zoé (Lajosmizsei Fekete István Sportiskola),

Kovács Enikő (Szent Imre Katolikus Iskola és Óvoda, Kecskemét),

Sáfrán Ferenc (Móra Ferenc Óvoda és Iskola EGYMI, Kiskunmajsa),

Görög Linett (József Attila Sportiskolai Általános Iskola, Kiskunfélegyháza),

Györgye Attila Félix (II. János Pál Katolikus Általános Iskola, Kecel),

Koller Fédra Bolda (Szent Imre Katolikus Iskola és Óvoda, Kecskeméti),

Kis Renáta (Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Iskola),

Meleg Zsófia (Szent Imre Katolikus Általános Iskola, Kecskeméti).

Hogyan látod a nem látókat? a médiában

 

Szakmai napok és láthatatlan vacsorák

  1. „ Az önkéntesség mint örömforrás" 2024.12.31.
  2. "Társadalmi együttműködés a mindennapjainkban" 2025.02.26.

Láthatatlan vacsora a médiában:

doboz alja
oldal alja