ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

Szemléletformálás 2021


Felolvasás

Egyesületünk munkatársai 2021 júliusában két alkalommal látogattak el a kecskeméti Katona József Könyvtárba szemléletformáló előadás megtartása céljából.

Első ízben július 8-án 23 iskolással találkoztak. Egyesületünket Juhászné Beck Anna, Király Noémi és Györgyné Kiss Adrienn képviselte. A programhoz csatlakozott még Tóth Andrásné Ács Erzsébet a könyvtár látássérült munkavállalója. A közel másfél órás program első felében a gyerekek tájékoztatást kaptak a látássérült emberek hétköznapjairól, közlekedéséről, a segítségnyújtás szabályos módjáról. Ezt követte az interaktív rész, amikor a gyerekek kipróbálhattak számos beszélő eszközt, megismerhették a Braille Írást, kipróbálhatták a beszélő alkalmazást telefonon, és a bátrabbak a fehér botos közlekedésbe is belekóstoltak. A gyerekek, mint mindig nagyon érdeklődőek és empatikusak voltak. Munkatársaink biztatták őket, hogy bátran tegyék fel kérdéseiket a témához kapcsolódóan, amit meg is tettek. A tartalmas program végén a gyerekek egy szép népdal eléneklésével köszönték meg a sok érdekes információt, tapasztalást, amit kaptak.

Második alkalommal, július 14-én Tusori Nikoletta, Juhászné Beck Anna, Hubina Ádám, Tercsi Lajosné és Györgyné Kiss Adrienn látogatott el a könyvtárba. Ekkor is csatlakozott hozzájuk Tóth Andrásné Ács Erzsébet. A szokásos informatív blokk után a gyerekek játékos formában próbálhatták ki, hogyan boldogulnak, ha csak hallásukra, tapintásukra hagyatkozhatnak. A fiatalok nagyon ügyesek, vállalkozó szelleműek voltak. Volt, aki kifejezetten kereste a kihívást, és miután egy párosító játék már nagyon jól ment neki, ő maga találta ki, hogy most már időre próbálja elvégezni a feladatot. Egymást invitálták a játékokba, egymást biztatták az újdonságok kipróbálására. Itt sem maradhatott el a beszélgetés: amíg a csapat egyik fele játszott a többiek 2-3 fős csoportokban beszélgettek munkatársainkkal a látássérültek életéről.

Nagyon szépen köszönjük a Katona József Könyvtárnak, hogy olyan sok hónap kihagyás után, újra részt vehettünk ezeken a programokon és a már több évre visszatekintő szakmai együttműködés újra életre kelhetett, együtt beszélgethettünk játszhattunk az érdeklődő fiatalokkal!

doboz alja
oldal alja