Sárga, piros, zöld és kerek

Kanik Szabolcs Kristóf
Sárga, piros, zöld és kerek

Legyen kerek, hosszúkás vagy sárga, de sárgabélű és magnélküli görög is lehet, a dinnye mindig jól esik a nyári melegben. Nincs jobb egy magyar dinnyénél, melyet a szomszédban termesztenek, s pár házzal arrébb árusítanak.
Hazafelé vásároltunk egyet, beszéltünk pár szót Gyuri bácsival és Erzsike nénivel. Otthon megállapítottuk, hogy Gyuri bácsi jobban választ, mint Erzsike néni, mert a rossz, dinnyevásárlásban önbizalmatlan vevő az eladóra bízza a választást, s eszi, amit kap. Igaz, itt még lékelni, felezéssel belekukkantani is lehet, nem úgy, mint másutt, de nem szoktunk. Úgy engednek el bennünket, hogy vigyük vissza, ha nem jó!
Megvágva hasadt, és illatfelhő töltötte be a konyhát. Édesapám szerint vastag héjú, míg másoknak, nekem is tökéletes, mézédes és kellemes. Mivel meleg volt, nem is kicsit, ettük rögtön, hűtés nélkül, igaz árnyékból kaptuk, a friss szedésből, mert a kocsány még nem volt száraz. Jobban esett, mint egy pohár víz.
Hasonlóképp történhetett a vásárlás jó pár évvel ezelőtt is, igaz a helyszín más volt. Akkor lékelve vásárolták a dinnyét. Hűtő még nem volt, így a hűvös szobába tették be a meglékelt, de még egész görögöt, hogy a vasárnapi ebéd után frissen felvágva tegyék az asztalra a gyerekek elé.
Volt, amelyik gyerek tudott róla, volt, amelyik nem, mert hátul, a kukorica széliben játszott éppen. Mari, a legkisebb általában a ház körül, édesanyja szoknyája körül sertepertélt mindig, mert még kicsi volt. Látta is, hogy édesapja dinnyével tért haza. Édesanyja az ebédet készítette, nem figyelt állandóan Marira, hisz tudta, el nem tud kóborolni, ha mégis, akkor testvérei meglátják, vagy ha nem, akkor majd a szomszédok hazahozzák.
Lassan elkészült az ebéd, édesanya kiállt a veranda ajtajába és elkiáltotta magát:
- Ebéd!
- Megyünk! - felelték a nagyobbak. Megmosakodtak és asztalhoz ültek. Mire az anya visszalépett a konyhába, a kis Mari is ott állt már az asztal mellett. Leültek és együtt ebédelt a család.
- Mari, egyél még egy pár falatot, olyan keveset ettél. - mondta az anya. - A többiek ettek bőven, hisz kijátszották magukat a kertben, kertszélen.
Mindenki jóllakott, de csak annyira, hogy egy kis dinnye beférjen. Az apa ment is a szoba felé, az anya tálcát és nagykést készített. A gyerekek már kiabálták, hogy DINNYE! Az apa döfött, vágott.
- Milyen fura hangja van ennek. - jegyezte meg az anya.
- Érdekes. - csóválta fejét az apa. - A következő pillanatban kiesett a szépen visszaillesztett lék kupak, és mindenki látta, hogy a dinnye szinte üres.
- Mari! Hát ezért ettél te alig valamit?! - vitte fel a hangját anya.
- Hogy fért ebbe a két és fél éves gyerekbe ennyi dinnye, nem értem. - csóválta fejét újra az apa. - Mari nem tudta, hogy mosolyogjon vagy sírjon, nem kapott ki nagyon, mert a maradékon azért még jól elvolt a család többi tagja, de a közepének, javának nagy részét megette.
- Sebaj, nagyobbra nő tőle, biztos az ő szervezetének most nagyobb szüksége volt rá, mint a miénknek, de mi sem panaszkodhatunk nagyon. - mondták.
Közben rájött az anya, hogy a főzés alatt hová tűnt Mari. Be a szobába, dinnyét lakmározni. Az ő kis keze befért a léken, s amíg beért, kikapargatta.
Így történt a dinnyedézsmálás azon az emlékezetes nyári vasárnapon. A dinnyét azóta is nagyon szeretjük, és amikor tehetjük, esszük, hisz egészséges és még a szomjat is oltja.