Repülő borsószemek

Ézsiás László
REPÜLŐ BORSÓSZEMEK

Nem velem történt, amit most elmondok, ily finom nyalánkságok mások konyhájából illatoznak felém. Van nekünk egy vidám társaságunk, és egy kedvenc törzshelyünk, egy látó ipari egység.
Hogy milyen látó ipari? Nem tudod? Hát vendég...Mert mi ott vendégek vagyunk a látóiparban. Kedves barátom, aki mesélte ezt a sztorit, nem lát. Ő szokta mondani, itt esélyegyenlőség van. Látó, nem látó kedves torkán egyformán csordogál a hangulatfejlesztő kedves nedű.
Nos hát, a minap így vezette elő történetét. Vasárnap, úgy dél körül már szokás szerint böjtöltünk az ebédre. Krisztián, aki hatodik évét tapossa úgy ugrált, hogy ne segítse az alattunk lakók pihenését. Én pedig hangos könyvet olvastam, és vártam a jelszót, azt az egy szót, ami jött is a konyhából párom hangján: Ebééééd!!! Mossatok kezet!! Krisztián, te is!
- Anyu én már mostam!
- Mikor?
- Tegnap!
- Ne hülyéskedj, kisfiam, vasárnap van.
Leültünk az asztalhoz, és anya mindenkinek kiszedte a levest, és mondta:
- Jó étvágyat kívánok!
Krisztián itt is úgy ugrált, mint akibe új elemet tettek.
- Kisfiam ne ugrálj!
- Igen anyu!
- Kisfiam üljél le!
- Igen anyu!
- Kisfiam egyél!
- Igen anyu!
Aztán... - A fene egye meg, megint egy légy van a tányéromban (anyu)
Krisztián nagy komolyan megszólal:
- Anyu kapd be!
- Tessék, kisfiam?
- Azt mondtam anyu, hogy kapd be a legyet...
Emlékszel, mit dalolt dédapó, amikor itt volt nálunk?
- Dalol az sok hülyeséget!
- Nekem az tetszik, amikor azt dalolja, hogy: „Én és a kisöcsém, fütyülünk a nőkre az idén..."
- Na és ezért kell nekem...?
- Anyu, én is szeretném dalolni!!!
- Hát daloljad! De nem most, most inkább egyél, jó?
- De nekem nincsen kisöcsém!
- Ha nincs, hát nincs!
- De a múltkor azt mondta Bendegúz, hogy lehetne, hogy ha ti bekapnátok a legyet. Régebben apunak is tettem a tányérjába,
de most változott a helyzet.
- És én bekaptam, Krisztián?
- Te apu simán, mint a legyet! De most azt mondta Bendegúz, neki meg a bátyja, csak anyunak kell bekapni a legyet.
- Kinek? - kérdi anyu. És ki az a Bendegúz? Csak nem az a rossz gyerek a bakterházból?
Erre én: - Jaj anya, ne vicceljél, az a Bendegúz az egy nagyobb gyerek!
Krisztián pedig óvodába jár, és ott van ez a Bendegúz!
Erre anyu mondja: - Én ezt egyre jobban nem értem!
- Én már nem tudom visszatartani, elkezdek nevetni...
A gyerek csak vidáman mondja: - Kapd be anyu!
És ekkor egy nagy csörömpölés, anyunak leesik a tantusz...és leesik a kanál a kezéből a tányérba. Ráteszi a kezét a kezemre és vidám hangon kérdi. - Nos, apa, bekapjam?
Krisztián már mondja is gyorsan: - Kapd be anyu, kapd be anyu, Bendegúz mondta!
Anyu újra mondja: - Na, apuci, bekapjam?
Én: - Tudod mit? Kapd be anya!
És együtt mondjuk Krisztiánnal ritmusban:
- Kapd be anya, kapd be anyu! Kapd be a legyet!
És anya, mint egy pingpong meccset nézett bennünket tátott szájjal, úgy érezte gyorsan kell döntenie, hívja - e a mentőket...
De egyszer csak, zene füleimnek, anya hangját is hallom a kórusban:
Már fuldoklunk a nevetéstől, jól szól a kórus:
- Kapd be anyu, kapd be anyu, kapd be a legyet!
Aztán borsószemek szállnak, repülnek a levegőben, mert a szavak már nem férnek ki a szánkon. S én arra gondolok, hogy ez az összhang, ami itt most átölel bennünket, ez bizony maga a szeretet!