ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

POLITICUSZ - DEMOKRATICUSZ - HUMANICUSZ ja és HUNGARICUSZ


Szegzárdi Nagy Vendel

POLITICUSZ - DEMOKRATICUSZ - HUMANICUSZ

ja és HUNGARICUSZ

Kérem szépen, ne mondjátok meg a családomnak, hogy stikában politikus lettem.

Inkább mondjátok azt, hogy egy kupolás cirkuszban vagyok artista. Ámbár hosszú a lista, ahol dolgoztam, mint a porond bohóca, vagyis leginkább a pénzt kaptam, igazából rosszat soha senkinek nem akartam. Csak miután a gerincem megroppant a teher súlya alatt, csak az orromig látok, politizálok, és privatizálok, privatizálok.

Azt azért ne gondoljátok rólam, hogy telhetetlen vagyok, csak már a gyerekek is nagyok. A nejem is éli az unatkozó úriasszonyok sanyarú életét, hogy mások nyomorát ne lássam, másféle helyekre jártam, a cigányság ügyében az Azori-szigeteken üdültem.

A kisebbségi jogokért a világ végére is elmennék.

Messzebbre is jutnék, ha gerinces lennék.

Mióta megválasztottak, én lettem a falu bolondja, s annak aki még a nevemet sem tudja, a hallja-e kend? ez bizony szent.

Hogy igazakat mondok, arra kanálszám szedhetnétek a ciánt, és hogy rajta vagyok a témán, mondok pár ide illő példát.

Bugyuta nagybátyámnak volt két lova, mindig egymás mellé fogta őket az ostoba, nem is hagyták őt a kátyúban soha. Csak ült a cifra bakon, és levegőbe pattogott az ostora, a lányok sóvárogva néztek utána. Sohasem csapott volna oda. Csak azóta nevetnek rajta a buta emberek, mióta az egyik lovat előre, a másikat hátulra fogta be. Hiába feszültek neki a derék párák, nem jutottak többé semmire, pláne hogy egyről a kettőre. Szétszakad lassan az ország szekere. Annyira bevált: behoztuk mi is a Parlamentbe.

Minta lett belőle.

Az egyik ló sárga volt, a másik vöröses csikó.

A többi a faluban mind jelentéktelen, fakó.

Jóska bátyám olyan legény, lötyög a cájg nadrág az ülepén, feszül hasán a melles kötény, ha szakad a zápor és dörögnek az egek, annyira fél, hogy kiáll az erkélyre és nézi az eget, s bekiált a nejének, Vica, hozd ki a pruszlikom, ha mondom, s a kalapom.

Ti pedig ne fényképezzetek, hiába mondom?
Senkinek nem nyilatkozom.

Idegesen integet öklével a fellegeknek.

Majd zavarában az ujjait számlálja, egy kutya, két kutya, három kutya, négy kutya, és minden kutya egy ujj, öt kutya, fehér kutya, tarka kutya, kutya, kutya, kutya kutya, sok kutya.

Gondolata eléggé bugyuta.

Tegnap hívta a viccházba egy pap, és egy igazgató, gyere pajtás, miért pont te nem lehetnél közénk való?

Ha feszül majd rajtad is a nadrág, jól áll akkor neked a muszály kabát.

S hogy leplezze zavarát, farba billentette legkedvesebb agarát.

Ma reggel kirakta a kertbe hűlni a húsos káposztát, az terítette körbe illatát, és a szagra odament a két kecske, s mind megette, az öreg kecske azt mekegte, demeleg, demeleg, a gidája pediglen ráfelelte, hogy megégek, megégek.

Este, mikor vecsernyére hívott mindenkit az ének, a templom nagy harangja, magában reménylőn mormolta, hogy hogy is mondja?

Hogyan szól az ének?

Házát, földjét, szőlőjét, Házát, földjét, szőlőjét.

Mindenki kinyithatja az erszényét.

A lényeget kikongatta.

Bent pediglen hangosan zengett a hálaének, szép remények.

Valaki létániát mondat a szerencsétleneknek.

Mise után, mikor a hívek hazatértek, már csak azt dalolta, Ringye rongya, ringye rongya.

Este mise, reggelre semmise.

Ekkor majdnem rálépett az úton álló vak komondorra, az is csak egy kutya.

Ne álljon az útba, mert átesnek a hívek rajta.

Mikor van egy akaraton a Magyar? ha a templomból egyenesen a kocsmába tart.

Jajjjj, ha ezt majd valaki meghallja, mi lesz a duma jussa? Megmondom én öcsém, öt év, vagy kötél.

Akkor, ha majd újra megválasztják, néminemű tévedések okán, Háza kapujáig leszurkozzák az utat, odáig se legyen makadám...

Ha visszahívják, s nem lesz már a listán, Visszaállítják a földes utat, Ne maradjon topega...

Pedig nem is földbirtokos, de ez nem biztos...

Nem törvényszerű, nem ésszerű, nem logikus, nem demokratikus.

Leginkább csak Hungaricus.

Keressük egymás közt a szemkontaktust, kissé hiányos a traktus.

Nem kell feltalálni a meleg vizet, és nem kell elgereblyézni a szelet. A diót leverni felesleges, a havat majd eltakarítja, aki odahordta, ki van próbálva.

Nem kell a sok törvényt meghozni havonta, elég ráhagyni magunkat a tízparancsolatra.

Ne lopj, ne ölj, ne paráználkodjál, más vagyonát ne kívánjad, neked soha nem lesz olyan házad.

Végezetül az utolsó traktus, ott állunk majd a Mennyország kapujában, hogy bejuthassunk a Paradicsomba, s kijön Péter a nagy kulccsal a kezében, s mondja, csak tiszta lélek juthat be a Mennyekbe, a többiek menjenek le a pokolba. Megindulnak a népek, kik belátták a vétket, csak egy állt még reménykedve, hé emberek, kiáltja Péter, ezt a süketet is vigyétek.

doboz alja
oldal alja