ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

Pezsgő


Bernhardt József

Pezsgő

Egy vasárnap reggelen, múlt év novemberében, feleségem azzal ébredt, hogy spánielt szeretne simogatni. Hasonlított ez az érzés egy terhes asszonyéhoz, aki december tizenkettedikén a legnagyobb hóesésben epret kíván.
Közös gyerekünk nincs, én megörököltem az ő gyerekeit A tíz éves Barnust és a tizennégy éves Adrien lányunkat, ő pedig megörökölte a most Angliában élő tizennégy éves Andris fiamat, aki az anyukájával él.
Várandósság volt ez a javából, vágytunk egy benti kutyára, aki az ágyunk mellett szuszog, kunyizik az asztalnál és még a WC-re is utánunk jön, hogy ellenőrizze, minden rendben van-e.
Átéreztem a pillanatot, itt szülés lesz!!!
- Semmi gond!- Fordultam a feleségem felé. Hívjunk fel néhány spánieltenyésztőt, kérdezzük meg, hogy meglátogathatjuk-e őket egy kis kutyasimogatásra.
Alig néztek néhányan hülyének minket, de ki törődik ilyenkor ezzel.
Az egyik helyen: - Hát jöjjenek, ha annyira akarnak!
Vasárnapi programként, úgy melegítősen, mert hát úgyis kutyákhoz megyünk autóba pattantunk. Egy keményre taposott homokos udvarba léptünk, ahol egy nagy garázs volt. A garázsban élt a tenyészet, az udvaron volt a kifutójuk. Összesen hét kutya szaladt elénk. Furcsa volt, hogy azonnan bújtak, nyalogatni kezdtek minket.
Miért? Ezeknek nincs gazdájuk? Volt és nem volt.
Gyönyörű kutyák voltak, ápoltak, gondozottak, nem szaporították őket, hanem gondosan vigyáztak, hogy a lányok csak kétévente essenek teherbe, hogy tökéletes legyen a szaporulat.
Az egyik kutya különösen odabújt Beához, az ölébe tette a fejét, ott szuszogta be néhány pillanatig Bea puha, meleg illatát. A két hölgy a házba vonult, hogy amúgy asszonyosan csevegjenek kicsit, nekem mivel nehéz vakon emeletet másznom nem volt kedvem a házba menni, az autóba ültem.
Bea elgondolkodva tért vissza, ha láttam volna az arcát, azt mondtam volna, hogy még a száját is harapdossa izgalmában.
- Te Józsi! Azt mondja a hölgy, hogy a kiöregedett kant nekünk adná.
- Oké ! - Mondtam. Most hozzuk el!
- ÁÁÁ, Meg kell beszélnünk a Papával és a gyerekekkel.
A gyerekek azonnal belementek, Papussal viszont alkudozni kellett.
Letettük a nagyesküt, hogy éjjel nappal, ha kell kutyaszart szedünk, porszívóval járunk majd a kutya után, és hogy ez a kutya lesz a legcsodálatosabb , a legudvariasabb a legédesebb öleb a világon. Másnap elmentünk a kutyáért. Magam elé vettem az anyósülés elé. Remegett az Isten Adta, Mert Ő Adta!
Parizerrel készültünk a kutya fogadására. Felvettem Pezsgőt az ölembe és ott etettem parizerrel, simogattam az orrát..., a pofáját is próbáltam, de valami nem stimmelt. A pofája oldalán tarjagos büdös var volt. Kiderült, hogy a kutya, annak ellenére, hogy a gazdasszonya éppen most fürdette, éktelenül bűzlött a pofáján lévő fertőzés miatt.
Nyitott ablakokkal mentünk egészen Pestig, Adri Lányunkért a kollégiumba, a kutya közben megnyugodott. Hazaérve az állatorvoshoz gurultunk vele. Megkapta a kötelező oltásokat, chipbeültetés és már hivatalosan is a családhoz tartozott. A franciaágyunk mellett csináltunk neki helyet, egy szőnyeget tettünk az ágy mellé, így egy kis kuckó keletkezett, a szekrény és az ágy szegletében. Ahol mindjárt meg is kapta az első kezelését, alkohollal dörzsölgettem a fertőzött száját, két hét alatt rendbe is jött.Ez lett a mi kis mennyországunk. Pezsgő a fejemnél aludt. Ha éjszaka lenyúltam, ott volt, a fejét a tenyerembe rakta, úgy aludt tovább. Ha álmodott, ott voltam, gyönyörködtem a vakkantásaiban, láttam én is, amit álmodott, tudtam miért vakkant, morog, értettem miért sóhajt, amikor elhelyezkedett saját maga igazította pokrócán.
Értettem én...
Öreg volt, a teste volt kissé koros, tíz éves. A lelke gyerek volt, ízig-vérig egy szeretetre vágyó édes három éves babácska.
Eleinte Fiamnak szólítottam, később csak: - Gyere ide édes babácskám volt a megszólítás.
Egygazdás kutya volt, engem választott főkutyának.

Alig várta, hogy hazajöjjek, ha elmentem iskolába, az udvaron minden levél alá benézett, ellenőrizte a WC-t, ajtótól-ajtóig járt, nem nyílik-e valahol és én bukkanok elő mögüle.
Amikor hazaértem rögtön jött elém, örömében őrülten forgott előttem, s ha lehajoltam, a tenyerembe tette a fejét, a lábamhoz bújt a homlokát a térdemhez szorította.
Felemeltem az arcát és a szeme között az árokban simogattam, ezt szerette a legjobbam. Néha az orrát is megcsavargattam, a pofáját is megtéptem, az apósom nem kis megrökönyödésére. Pezsgő órákig vágyta a simogatást, a gyömöszölést, de lehetetlenség lett volna kielégíteni. Ha belefáradtam, az orrával böködött:
-... Még..., csináld még, szeretgess!
Ha tőlem nem kapott többet, ment Beához, ha ő is belefáradt, ment a gyerekekhez.
Szokásunkká vált, ha épp leültünk és emberségre vágytunk, Pezsgőt az ölünkbe vettük, ahogy egy kisbabát. A feje a mellkasunkon pihent, s hanyatt fekve kínálta fel a hasát, hogy azt simogassuk. Érdekességképpen mesélem el, Pezsgő mindig várta, hogy kettesben legyünk. Különösen intim pillanatok voltak ezek. Ha éppen ekkor bejött valaki a szobába, megmorogta, legyen bárki: a Feleségem, a Papus, vagy a gyerekek. Annyira férfias volt ilyenkor, átéltem, hogy vigyáznak rám, szeretnek engem, ennek a kutyának én vagyok az egyetlen.
De sajnos Pezsgő egyszer csak elköltözött!
Már a régi gazdájánál volt egy epilepsziás rohama a nyáron.
Előtte még sosem láttam ilyet, a kutya először nyelvét, a pofáját csattogtatta, azután eldőlt, a lábai kimer evettek, rázkódtak, a gerince megfeszült. Épp egyedül voltam vele mikor megtörtént.
Letérdeltem hozzá, átöleltem, a táljából a roham után kicsit locsolgattam a száját. Egy pillanat alatt magához tért . Az első időben semmilyen utótünete nem volt. Később egyre nehezebben jött ki belőle, a gyógyszerek ellenére is. Hosszabban, erősebben lihegett, és pokolian éhes volt. A két legutóbbi eset után riadt volt, kicsit félőssé vált.
Az utolsó éjszakán kettő körül, ahogy szoktuk elmentem pisilni, utánam jött megvárt, azután ő jött, kiengedtem, adtam neki egy marék tápot.

Az udvaron kicsit többet lebzselt, mint szokott, a lépcsőn ülve vártam rá. Hívtam, odajött, magam mellé húztam és átkaroltam. - Mi van édes babácskám,be akarsz menni? - a kutya hátratekingetett az ajtó felé, elengedtem.
Maradtam még kicsit a lépcsőn, kiélveztem az utolsó nyári éjszakák egyikét, azután ágyba bújtam.
A szokásos száj, nyelvcsattogásra ébredtem. A roham első pillanataitól ott voltam. átszaladt bennem, hogy talán meg is állíthatom, csökkenthetem a rohamot, azzal, hogy a kutyát megvigasztalom, nyugtatom.
Pezsgő tragikus hirtelenséggel zuhant egyre mélyebbre és mélyebbre, megállíthatatlan, csillapíthatatlan volt a roham. Néhány pillanatra kijött belőle, de tovább remegett. Tudtam ebbe bele fog halni. Bella, a tesóm kutyája is így halt meg. Ismétlődő, folytonos rohamai lettek. Szörnyű leírni, nem is írom... A kutya agya elszállt. Az állatorvosnál már csak az elaltatás jöhetett szóba.
Visszafelé vettünk egy virágot, egy dobozban a kutyakozmetikába tettük, amíg papa megássa neki a sírt, s amíg a gyerekek haza nem jönnek a temetésre az iskolából.
Kettesben voltam újra a kutyámmal, a Barátommal.
- Édes Pezsgőm!
Szeretlek, mond meg Istennek- kopogtattam meg a doboz oldalát, hogy vigyázzon ránk.
Benyúltam a dobozba, megsimogattam az orrát, ahogy szerette. Még mindig olyan édes puha volt. Úgy éreztem még utoljára nekem adja az orrát, itt vagyok, a tiéd vagyok, és ne felejtsd el! Te az enyém vagy!

doboz alja
oldal alja