ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

Országos rádiós futóbajnokság


Vakok és gyengénlátók részére rendezik

Országos rádiós futóbajnokság

A verseny rendezője: a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei
Egyesülete, a Magyar Rádióamatőr Szövetség Bács-Kiskun Megyei Területi
Szövetsége és a Kecskeméti Aranyhomok Rádió Klub.

A verseny fővédnökei: dr. Szőke László, a Magyar Vakok és Gyengénlátók
Országos Szövetségének elnöke és Felber Gyula, a Magyar Rádióamatőr
Szövetség elnöke.

A verseny résztvevői: megyénkénti részvételre számítunk. Egy megyéből több
csapat jelentkezését is várjuk. Az induló csapatok 3 főből állnak.

Kategóriák: egyéni és csapatverseny.

A verseny helyszíne: Kecskemét, (Matkópusztai repülőtér)

Technikai lebonyolítás: Sík, nyílt terepen, repülőtéren, 500-1500 m között
elhelyezett 3 db rádióadót kell speciális rádió- vevőkészülékkel a lehető
leggyorsabban megkeresni. Az adók felváltva 30-30 másodpercig működnek. A
biztonságos versenyzéshez a rendező segítő-kísérőt biztosít, hogy a
versenyző ne ütközzön más versenyzőkkel, és a pályán esetleg előforduló
tereptárgyakkal. A rádióadókat a vevőkészülékek segítségével legalább 2 m-re
kell megközelíteni, ezt a segítő jelzi a versenyzőnek. A rádióadók keresési
sorrendje tetszőleges. A versenyzők indítási sorrendjét sorsolással
határozzuk meg. Aki a legrövidebb idő alatt találja meg az adókat, az nyeri
a versenyt. Az eredményszámításnál a megtalált adók száma az elsődleges. Az
adók megtalálására adott időt maximáljuk! Minden versenyző az 1-es számú adó
jeleire indul. A pályán egy időben maximum 5 versenyző lehet, a balesetek és
az összeütközések elkerülése végett. A soron következő versenyzőt addig nem
indítjuk, amíg a pályán 5 versenyző van.

Frekvencia: 144, 5 Megaherz.

Költségek: 4. 000,- Ft/fő. (Szállás, vacsora, reggeli, ebéd)

Egyéb tudnivalók: a versenyzéshez szükséges készülékeket a helyszínen
biztosítjuk, de aki gyakorolni szeretne, az keresse fel a helyi rádióamatőr
klubokat, amelyek készülékkel segíteni fognak. A szervezetek felkereséséhez
segítséget ad Börcsök István a 06 30 958-90 04-es telefonon. Egyéb
tudnivalókban a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei
Egyesületének elnöke, Sztakó Krisztina a 06-30-358-5555, és a
sztaki1em@t-online.hu elérhetőségeken ad felvilágosítást.

A verseny programja: augusztus 21-én 15 óráig beérkezés, elhelyezkedés,
edzés. 19 órakor vacsora. Augusztus 22-én 7 óra 30-tól reggeli, 9 órától
verseny. 13 órakor ebéd. 14 órakor eredményhirdetés.

Díjazás: egyéni bajnoki díjak, valamint 3 fős csapatdíjazás.

A csapatok megyénkénti összeállítása: 3 fő (vakok és gyengénlátók vegyesen).

Versenybírók: Börcsök István, a Bács-Kiskun Megyei Rádiószövetség elnöke és
Vencel Miklós világbajnok mesteredző, szövetségi kapitány, a verseny
főbírája.

Minden érdeklődőt szeretettel vár a rendezőség.

Vakok Világa 2009. június

doboz alja
oldal alja