Mi újság a Braille-írás-olvasás „háza táján”? - Dr. Tolnainé Csattos Márta - 2.rész

Mi újság a Braille-írás-olvasás "háza táján"?

Beszélgetés Dr. Tolnainé Csattos Mártával, az ERC vezetőjével (2. rész)

- Dióhéjban, kérlek, mondd el, kiknek és miért ajánlod, hogy részt vegyenek a VERCS, illetve a legfrissebb terminológia szerint az Elemi Rehabilitációs Centrum (ERC) tanfolyamain?
- Az ERC egy komplex szolgáltatást nyújtó egysége a Vakok Állami Intézetének, mely egyesíti: az Országos Felnőtt Látásvizsgáló és Állapotfelmérő Központot (OFLÁK), az elemi rehabilitációs szolgáltatásokat Budapesten és vidéken, a nappali és Rehabilitációs szolgáltatásokat.
Elsősorban felnőttként látássérültté vált személyek számára kínáljuk szolgáltatásainkat, de a születetten látássérült személyek közül is sokan tanulnak nálunk olyasmit, ami megerősíti őket az önálló életvitelben. A szolgáltatás igénybe vehető tanfolyami formában bentlakással és bejárással, vagy ambulánsan.
Évtizedekig egy sokkal szűkebb szolgáltatást tudtunk csak nyújtani, de ahogy megismerjük az emberek szükségleteit, megpróbáljuk a szükségletekre válaszoló módon bővíteni szolgáltatásainkat. Pályám kezdetén például az időskori maculadegeneratio még csak néhány nagyon idős ember szembetegsége volt, ma már népbetegség. Az agyi eredetű látássérülések sem voltak ilyen gyakoriak, mint napjainkban, és sorolhatnám vég nélkül, hányféle új jelenséggel szembesülünk.
Ahhoz, hogy mindenkinek személyre szabott, a neki legmegfelelőbb és leghatékonyabb fejlesztést tudjuk biztosítani, alaposan fel kell térképeznünk a fejleszthető területeket. Ez a munka az OFLÁK feladata.
A vizsgálat eredményét a vizsgált személy bevonásával átbeszéli a team, majd írásos javaslatot (rehabilitációs javaslat) tesz a fejlesztendő területekre, a szolgáltatás formájára és helyszínére. 2014 óta a budapesti központon túl 12 megyében is elérhetők elemi rehabilitációs szolgáltatásaink.
Ami nálunk elsajátítható:
- optikai segédeszközök használata, funkcionális látástréning;
- a meglévő funkcionális látás kihasználásának optimális módja, tevékenységbe ágyazott funkcionális látástréning (tájékozódás-közlekedés, mindennapi élet tevékenységei);
- tájékozódás és közlekedés, a meglévő látás kihasználásával, fehérbottal, vezetőkutyával (szoros együttműködésben a csepeli vakvezető kutyakiképzővel);
- mindennapos tevékenységek és életvitelt segítő eszközök használata, mely magába foglalja a csecsemőgondozás, a varrás és egyéb kézművesség és a barkácsolás speciális technikáinak ismereteit is;
- tapintható írások, Braille és Moon;
- informatikai ismeretek alapjai.
Ezeket a szolgáltatásokat mindazoknak ajánlom, akiket bármilyen típusú és mértékű látássérülésük akadályozza az önálló életvitel folytatásában. Nem kell önállótlanul, másokra rászorulva, kiszolgáltatottan élnie senkinek sem, hisz adott a térítésmentes szolgáltatás igénybevételének lehetősége!
- Tapasztalataid szerint a felnőtt látássérültek körében mennyire népszerű a pontírás tanulása?
- Nem népszerű. Sajnos a közgondolkodás és az aktuálisan érdeklődésre számítható írások hiánya ezt meg is nehezíti. Egy éve Madridban jártam, megtekintettem a helyi Braille-nyomdát. Ott havi 18-féle pontírásos folyóirat jelenik meg. Ez az olvasnivaló-"dömping" sokkal inkább motiválhat valakit arra, hogy Braille-olvasóvá váljon, mint a nálunk elérhető szűk repertoár.
- Tudnál-e konkrét, persze név nélküli példákat mondani arra, hogy a látássérült felnőttek pontírás tanulására mi jellemző? Mik a nehézségeik, amikkel meg kell birkózniuk? Esetleg sikerekről tudnál-e beszámolni?
- Kezdjük a sikerekkel: volt egy tanítványom, aki látóként diszlexiával küzdött, és mindennek nyoma sem volt a pontírás tanulásakor. Többen is voltak olyanok, akik felnőttként pályamódosításra kényszerültek, s a tanulmányaik sikerességéhez nagyban hozzájárult a pontírás alkalmazásának készség szintű ismerete.
A súlyos mértékben cukorbetegek, illetve idős személyek tapintási nehézségeik, esetleges memóriaproblémáik miatt esetenként nehezen sajátítják el a pontírást. Vannak, akik demotiváltak, felesleges, ósdi dolognak tartják ezen ismeretek megszerzését.
- Mit gondolsz, hogyan lehetne a pontírás megtanulásához kedvet csinálni a látássérült felnőtteknek és esetleg az integrációban tanuló gyermekeknek?
- Személyes véleményem az, hogyha lenne arra lehetőség, hogy egyéni igények szerint meg lehetne rendelni egy-egy anyagot pontírásban, amit rövid határidő alatt megkaphatna a megrendelő, akkor többen választanák a Braille-olvasást, mint a tanulás, a művelődés és a szórakozás eszközét.
- A nálatok rehabilitációban részesült felnőttek életútját nyomon követitek-e valamilyen módon? Hogyan? Vannak-e visszajelzéseitek az életük további alakulásáról?
- Hivatalosan nincs utókövetés, de szinte mindenkiről vannak információink. Mivel a technika fejlődése, az életkor és az élethelyzet változása időről időre új kihívások elé állítja klienseinket, rendszeresen visszatérnek szolgáltatásaink igénybevétele céljából.
- Nemrég olvastam egy internetes oldalon egy cikket arról, hogy vakon is remekül helyt állsz a családodban és a munkádban. Ezek szerint mára már teljesen elveszítetted a látásodat. Hogyan történt ez a folyamat? Hogyan sikerült elfogadnod az új állapotodat?
- Mostmár 12 éve annak, hogy egy szűrővizsgálaton rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak nálam. Megoperáltak, megkaptam a kezeléseket. Az orvos nagyon becsületesen megmondta, hogy ép sejteket is pusztít a gyógyszeres kezelés, amit kapok. Igen, pusztított. A leggyengébb pont, a retinám bánta. Azóta élek vakon.
A megvakulás számomra is krízis volt. Legalább két év telt el, mire már nem izgatott, hogy az emberek mit gondolhatnak rólam, nem akartam bizonyítani, hogy...
Nagyon szeretem a munkámat és azokat az embereket, akikkel foglalkozunk. Leginkább pontírást és mindennapos tevékenységeket tanítok. Sajnos már viszonylag kevés órám van, mert mint vezető majdnem 50 ember munkájáért felelek, ami sok energiámat leköt. Igyekszem azonban figyelemmel kísérni mindenki sorsának alakulását. Ha szükségesnek látom, személyes beszélgetésben elmondom a krízissel küzdőnek, mennyire nehéz volt nekem is megélnem a megvakulást. Nemcsak együttérzésemről biztosítom, hanem azt is elmondom neki, hogy azóta is helytállok mint feleség, édesanya és munkaerő; mert ez lehetséges.
- Több mint három és fél évtizede munkálkodsz a látássérültek rehabilitációjában. Időközben néhány könyved is megjelent. Emlékszem, az 1980-as évek elején síkírásban is, pontírásban is megjelent "Utak és kiutak" című műved, amit Braille-ban olvastam. Nemrég a látássérült édesanyák csecsemőgondozásával kapcsolatosan gyűjtötted össze tapasztalataidat, és foglaltad írásba, erről az imént említést is tettünk. Van-e olyan könyved, amelyben a pontíráshoz fűződő viszonyodról is írsz?
- Ilyen írásom nincs. Azaz csak egy rövid cikk, még az 1980-as évek elején a GYOSZE-ban (Gyógypedagógiai Szemle), ahol hangsúlyozom a pontírás fontosságát az elemi rehabilitációban.
- Te mikor, milyen szituációkban használsz Braille-táblát, pontírógépet és számítógépet?
- Mindhármat folyamatosan használom. A számítógép a napi adminisztráció, a levelezés, az információgyűjtés és -csere eszköze számomra. Míg a Braille a mankó: előadásaim vázlatát, értekezletek súlyponti témáit mindig pontírásban jegyzem fel magamnak, melyet géppel írok. A Braille-táblát a feliratozáshoz használom.
- Erről jut eszembe: Vannak kedvenc olvasmányaid? Pontírásban is szoktál olvasni?
- Nagyon szívesen olvasok lelki témájú könyveket, szépirodalmat, történelemmel és utazással kapcsolatos cikkeket, leírásokat. Szeretem a verseket is. Pontírásban is szeretek olvasni. Igaz, mostanában nagyobb lélegzetű írásokat nem olvastam, inkább csak rövid cikkeket és verseket.
- Milyen tapasztalataid vannak a Braille-kijelzővel kapcsolatosan?
- Én magam nem használom, de vannak barátaim, akik nagyon sokat használják a munkájuk során, pl. nagyobb táblázatok áttekintésére.
- Összességében mit mondhatunk: szeretted/szereted a Braille-írást? Miért?
- Én nagyon ragaszkodom a Braille-íráshoz, nélküle analfabétának érezném magam. Felnőttként, amikor a másoddiplomámat szereztem, az összes jegyzetem Braille írású volt. A mindennapokban Braille-naptárt és feljegyzéseket használok. A bevásárlólistám is pontírásban készül. Sőt, időnként előveszem a Biblia egy-egy pontírásos kötetét és így ízlelgetem a szövegét. A háztartásban nélkülözhetetlen a fűszerek, lekvárok megjelölésében, de a fonalakat, amiből pulcsit kötök is feliratozom, hogy össze ne keveredjenek a színek.
- 2011-ben Kuminka Györgyné Anikó (néni) vezetésével megalakult az MVGYOSZ keretein belül a Braille-bizottság. Nyomon követed-e a változtatásokat? Mi a véleményed ezekről?
- Igen, figyelemmel kisérem az eseményeket. Mindig delegáltam egy kollégát a bizottságba és a változásoknak megfelelően dolgoztuk át az elemi rehabilitációs tankönyvet.
- Fontos-e, és ha igen, miért fontos a súlyos fokban látássérültek számára, akár gyermekek, akár felnőttként látásukat vesztett személyek, a pontírást megismerni, sőt: készség szinten használni tudni napjainkban is?
- A Braille írás fontossága vitán felüli. Bánt engem, amikor akár látássérültek, akár szakemberek alulbecsülik a fontosságát. Azt hangsúlyozzák, hogy már alig használja valaki, már lejárt az ideje.
Én lehetőséget látok abban, hogy valaki megismerheti, használhatja a pontírást. Mind a magyar helyesírás, mind az idegen nyelvek tanulásában, vagy a kottaolvasásban komolyan hasznosítható. Arról már nem is beszélek, hogy nekem Braille-ban felírt cím is meglapul a zsebemben, ha idegen helyre megyek, hogy pontosan tudjam hányas házszám, kapucsengő stb., amit keresek. Így magabiztosan tudok segítséget kérni.
- Van-e olyan mottód, amely az életedet vagy a Braille-írással kapcsolatos gondolataidat összefoglalhatja?
- Az életem mottója: "A jövő a béke emberéjé" (Zsoltárok könyve 37, 37.)

Köszönöm szépen a beszélgetést.

Bieber Mária

Vakok Világa 2017. április