Mi újság a Braille-írás-olvasás „háza táján”? - Gál Imre - 2.rész

Mi újság a Braille-írás-olvasás „háza táján"?

(Beszélgetés Gál Imre tanár úrral - 2. rész)

- A Vakok Általános Iskolájában pontírásban megjelenő tankönyvek sorában számtalan könyvön olvasható, hogy ellenőrizte: Gál Imre. Milyen tapasztalatokra tettél szert korrektori munkád során?
- Amikor 1998 után korrektori munkát végeztem, kaptam német nyelvű és magyar nyelvű könyveket is. Többféle módszerrel dolgoztam. Volt, amikor külön kijegyzeteltem, hogy hányadik oldalon, hányadik sorban van hiba és konkrétan micsoda. Speciális jelölést alkalmaztam: ha felülről számoltam a sorokat, akkor egy számjelet írtam, ha alulról, akkor dupla számjelet. Később a kollegával egyeztetve egyszerűsítettük a módszert, ha hibát találtam, a sor szélét pontozóval átszúrtam. A kollega pedig a megjelölt sorban megkereste a hibát és korrigálta. Ez a módszer kölcsönös bizalmon alapult.
Amikor áttért az iskola a számítógépes nyomtatásra, gyakran találkoztam elválasztási hibákkal. De előfordult, hogy ponthibákat találtam. A gondolatjelekkel sok probléma akadt, hiszen korábban a vak kollegák pontosan tudták, ismerték a régi gondolatjeleket és szabályos használatukat, de sem a számítógép, sem a látó kollegák nem ismerték ezeket a finom megkülönböztetéseket. Idővel tapasztaltam, hogy egyre tökéletesebb programokkal dolgozik a nyomda.
Úgy érzékelem, hogy a korrektori munka és a könyvmásolás bizonyos szempontból rokon tevékenység. A szövegek ellenőrzésében a könyvmásolás kapcsán szereztem gyakorlatot, hiszen mindig visszaellenőriztem azt, amit leírtam. Megtanultam figyelni az apró részletekre, és éppen erre volt szükségem a korrektori munkában is. Élveztem ezt a feladatot. Újra gyermeknek éreztem magam, tanultam, megismerkedtem az újabb könyvekkel, és örömöt jelentett számomra az ismeretekben való gazdagodás. Mindenevő voltam, még biológia tankönyvet is kaptam...
- Nyomon kíséred-e a Braille-írás XXI. századi változásait?
- Mint már mondtam, a Vakok Világát rendszeresen olvasom. Amikor megérkezik, rögtön leülök, és egy nap alatt elolvasom. Igyekszem haladni a korral. Ismerem és elfogadom azokat a rövidírási változásokat, amikkel az újságolvasás során találkozom.
- Ismered-e, használod-e a számítógépet?
- A számítógéppel nem ismerkedtem meg.
- Mennyire tartod könnyen megtanulhatónak a Braille-írást?
- Az 1970-es években az MVGYOSZ-ben felnőttkorban látásukat vesztett személyeknek tanítottam pontírást. Meg tudták tanulni. Sőt: találkoztam rendkívüli tehetséggel is! Anélkül, hogy neveket mondanék most, emlékszem, hogy egyszer egy alkalommal egy megvakult vegyészmérnöknek elmagyaráztam a Braille-írás lényegét, és nem tudom, pontosan miért, talán az előzetes rendszerező kémiai tudása miatt, de annyi bizonyos, hogy a következő órára, ami egy héttel később volt, minden Braille-betű pontszámát fejből tudta. Már csak a gyakorlás volt hátra.
Ismerek még egy embert, aki szintén nagyon rövid idő alatt sajátította el a pontírást, ő pedig a feleségem. Ismeretségünk elején Braille-ábécé segítségével tanulta meg a betűket és írásjeleket. 3 éven keresztül leveleztünk egymással pontírásban. Nagy élmény volt ez számomra. Úgy megtanulta a pontírást, hogy később, amikor már a feleségem lett, sokszor az ő segítségével írtam át a könyveket pontírásba. Szemben ült velem, diktált és közben figyelte, ahogy írok, és rendszerint észrevette, ha hibáztam.
Még a házasságkötésünk előtt történt a következő eset, 1963-ban, sosem felejtem el. Két évi ismeretség után édesanyjával együtt meglátogatott engem Recsken, hogy megismerkedjenek családommal, életkörülményeimmel. Amikor a nap végén elbúcsúztunk, és elmentek, az asztalomon Braille-írásos lapokat találtam. Szent Páltól a Szeretethimnuszt írta le nekem ajándékképpen kétoldalas Braille-táblával, mégpedig hibátlanul. Mind a mai napig őrzöm ezt az ajándékot. Azóta az én filozófiai axiómám is az: „A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem keresi a magáét, mindent eltűr, mindent elvisel..." Bevallom, elsírtam magam, amikor első ízben pontírásban elolvastam a Szeretethimnuszt.
- Miért fontos a látássérültek számára, akár gyermekek, akár felnőttként látásukat vesztett személyek, a pontírást megismerni, sőt: készségszinten használni tudni napjainkban is?
- Elképzelhetetlen számomra, hogy egy vak ember a pontírást ténylegesen ne ismerje, ne tudja használni, gondolok felsőfokú tanulmányokat folytató személyekre is. Hallottam már olyan megfogalmazást, hogy analfabéta diplomás az a vak ember, aki a pontírást nem ismeri. Én ezt a magam nevében nem merném ilyen kategorikusan kijelenteni, de azt felelősséggel állítom, hogy az önművelődés igényét kielégíteni és az intim közlést megvalósítani a vak ember csak a pontírással tudja. Ez az én tapasztalatom.
Pl. Az István Gimnáziumban hárman voltunk látássérültek. Amikor elérkezett az érettségi ideje, nekünk ugyanúgy kötelező volt szóban és írásban számot adnunk a tudásunkról, mint a látó osztálytársainknak. Matematikából is így volt. Ha nem ismertük és használtuk volna napi szinten a Braille-írást, nem tudtunk volna helyt állni, nem tudtunk volna a követelményeknek megfelelni. Emlékszem, Braille-táblával írtuk meg az érettségi feladatokat. A számtantanárnak egymás dolgozatait olvastuk fel. A számtantanárunk egy nagyon rigorózus, kemény, vaskalapos ember volt, 70 évesen is még tanított. Eszembe jut az is, hogy akkor még dohányoztam, és egyszer, amikor látta, hogy sárga az ujjam, keményen rám szólt: „Gál, mért dohányzol, ha nem látod a füstöt"
- Egész életedben sokat tanultál, dolgoztál, könyveket másoltál le pontírásba. Használtad-e a Braille-írást arra, hogy ábrákat, rajzokat készíts vele?
- Be kell vallanom, talán a sok hibám közül az egyik az, hogy túl elfoglalt voltam. Egyszerűen nem értem rá ilyesmire. Világéletemben mindig voltak célkitűzéseim, amiket a tanuláson, tanításon, könyvmásoláson kívül is igyekeztem megvalósítani. Szerettem színházba, hangversenyekre járni, a szövetségben működő Homérosz Kórus tagja voltam, sakkoztam, tehát egyszerűen nem jutott már időm ilyen kísérletezgetésekre.
- Imre bácsi, akkor te ismered a sakk-Braille-t is?
- Nagyon jó, hogy kérdezed. Zicho József tanár úr, aki a vakok iskolájának zenetanára volt, talán még te is emlékszel rá, ő tanította meg nekünk a sakkjáték szabályait, azt, hogy melyik figurával hogyan kell lépni, de az ún. sakkábécét is, a sakkírást. Ennek pontírásban is megvan a maga sajátossága, a részletekbe most nem mennék bele.
Sokáig a Vakok Világa folyóiratban rendszeresen jelentek meg sakkrejtvények, amelyeket Dénes József állított össze. Ezek a rejtvénykérdések hivatalos Braille-sakkírásban voltak lejegyezve, és a válaszokat is így várták a megfejtőktől. Olvastam pontírásos sakk-könyveket is, élvezettel tanulmányoztam pl. a megnyitáselméleteket, a középjátszmák és a végjátszmák fajtáit, híres sakk partik leírását stb. Nagyon szerettem sakkozni.
- A Braille-kottával hogy állsz?
- Általános iskolában zenei tanulmányokat is folytattam. Hegedültem és zongoráztam. A Braille-kottát is elsajátítottam. Emlékszem, Berindán László tanár úr leírta nekünk szólamonként a kottát, abból tanultunk. Az iskolának 10-20 fős zenekara volt, abban játszottam, hegedültem. Nagyon nagy élmény volt gyönyörű muzsikákat közösen eljátszani. A zenekar gyakran szerepelt az iskolai ünnepségeken, de a környékbeli iskolákba is ellátogattunk, különböző kerületi rendezvényeken is felléptünk. Tanár úrnak volt egy felnőtt zenekara is, ami a szövetségben és a Kefe- és Seprűgyártó Vállalatnál is rendszeresen muzsikált, annak is tagja voltam sokáig. Azt hiszem, sokkal-sokkal szegényebb lettem volna, ha a Braille-kottát nem ismertem volna meg!
- A Braille-rövidírást is ismered, gondolom. De melyiket?
- Szinte mindegyik magyar rövidírást ismerem. Első gimnazista lehettem, amikor a Vakok Világa folyóirat meghirdetett egy nagyrövidírás-versenyt. Én is beneveztem. Egy bizonyos szöveget teljesírásban hozott le az újság, a résztvevőknek pedig az volt a feladatuk, hogy a Bánó-féle nagyrövidírással átírva kellett beküldeniük a cikk szövegét. Országos szinten második helyezést értem el. Az volt a hibám, hogy miután a szóvégi -ni, -ani, -eni végződéseket helyesen kettősponttal, azaz kettes, ötös ponttal rövidítettem, az utánuk következő írásjel elé, azaz kettőspont elé nem tettem ki a hatospontot annak jelzéséül, hogy az már nem rövidítés.
A tanulmányaim és munkám során többféle rövidírással is megismerkedtem: az ún. 44+2 kisrövidírással, a Bánó-féle nagyrövidírással, de a Kassai-félét és a Finta-félét is ismerem, sőt, a legfrissebb rövidírást is, amivel mostanság a Vakok Világa készül. A gyakorlatban nekem a Bánó-féle nagyrövidírás vált be legjobban.
- Ismerted személyesen Dr. Bánó Miklóst?
- Igen, Dr. Bánó Miklóst a szövetségben ismertem meg. Akkor ő a korrektor, Holport Kálmán mellett dolgozott és Verner Julika volt a Braille-könyvtár vezetője. Bánó doktor urat kedves, intelligens úriembernek ismertem meg, akiről azt tudom mondani, hogy amikor másoltam, és a kezébe kerültek a munkáim, ha volt is bennük hiba, mindig nagy tisztességgel, empátiával, szeretettel hívta fel a figyelmemet rájuk, és segített abban is, hogy mit és hogyan javítsak ki.
- Beszélgetésünk során már sok tanárodról megemlékeztél. A mi nemzedékünk és az utánunk jövők többségüket már csak névről és hírből ismerheti. Kérlek, mesélj még tanáraidról, kollegáidról.
- Gábor József tanár úr az osztályfőnököm és a magyartanárom is volt az általános iskola utolsó pár évében. Arra emlékszem, hogy a Toldi ifjúságából egy-két ének volt csupán meg pontírásban. Gábor tanár úr írta át Braille-ba részünkre a tananyagot, főleg verseket. Nekünk, diákoknak az volt a feladatunk, hogy lemásoljuk magunknak ezeket a csodálatos szövegeket. Nála szerettem meg Arany János költészetét a Toldin keresztül. A Walesi bárdok is jól belém vésődött a másolásnak köszönhetően. Színházba is vitt minket Gábor tanár úr.
Ő tanította meg nekünk az ún. Bánó-féle kisrövidírást is. Emlékszem, egyszer egy olyan vizsgakérdést tett fel az osztálynak, hogy ki tudna egy olyan mondatot kigondolni, aminek minden szavát rövidíthetjük. Aki a pontírást ismeri és a Bánó-féle 44 rövidírást, az érti ezt a feladványt. Tizenegyen voltunk a 8. osztályban. Versenyeztünk egymással, melyikünk tudna ilyen mondatot mondani, ami teljes rövidírással leírható és a legnagyobb helytakarékosságot jelenti. Én akkor azt mondtam: olyan volt a mi szerelmünk, mint egy rövid álom.
Szomorú emlékem, hogy 1963. október 15-én, kedden találkoztam vele utoljára. Neki is, nekem is lyukasórám volt. Beszélgettünk, és ő gyomorfájdalmakra panaszkodott. Biztatásomra elment az orvoshoz, és többet nem is jött az iskolába dolgozni. Október 19-én délután 5 óra körül kaptam a telefont, hogy elhunyt. (Akkor itt laktam a Hermina út (akkori nevén: Május 1. út) 21-ben, azt megelőzően pedig a Vorosilov úton, a mostani XIV. kerületi rendőrség helyén. A Vorosilov úton volt ugyanis a felnőtt vakok fiúintézete. A nők a Hungária körút 146-148 szám alatt voltak. Odajártunk át ebédelni meg vacsorázni.) Én azóta minden október 19-én magamban megemlékezem Gábor tanár úrról. Mint magyartanárt és osztályfőnököt és későbbi kollegát, nagy szeretettel őrzöm az emlékeimben. Azért emlékszem ennyire világosan a dátumra, mert másnap, október 20-án, vasárnap volt az eljegyzésem.
Monostori tanár úr volt a történelemtanárom, később kollegák lettünk. Finta István tanár urat 1961-ben ismertem meg. Én akkor fejeztem be az egyetemi tanulmányaimat. Ő már tanárként dolgozott az iskolában. A kollegák közül a közelmúltban ment el Dr. Pálhegyi tanár úr. Mindannyiukra szeretettel emlékezem. Nagyon hálás vagyok azért az Úristennek, hogy a szüleim és a feleségem után a tanáraim személyében is kiváló embereket adott körém, olyanokat, akik nagyon jók voltak hozzám. Úgy érzem, hogy mindazt a „keveset", amit elértem az életemben, drága jó tanáraimnak köszönhetem, áldja meg őket haló poraikban is a jó Isten.
- Szereted a Braille-írást? Miért?
- Az általános iskolától kezdve az egész életemen át végigkísér a Braille-írás, nélkülözhetetlen segítőtárs. Mind a mai napig, ha valami fontos dologról van szó, azt Picht-írógépen írom fel magamnak a Bánó-féle nagyrövidírással. Tulajdonképpen mindent, amiről az interjú során szó esett, a magyar, az orosz, a német Braille-írásnak, illetve a teljes- és különböző rövidírásoknak, továbbá a sakkábécének és a Braille-kottának köszönhetek.
Ma is mindennap használom a pontírást. A Vakok Világa rendszeres olvasása és az aktuális jegyzetelések mellett naponta olvasom a Fehér Anna nővér által pontírásba átírt Bibliát, valamint szintén az Anna nővérék által Braille-ban kinyomtatott evangéliumi magyarázatokat. Ezeket a magyarázatokat Horváth István Sándor atya állítja össze. Többek között ezek az olvasmányok jelentik a mindennapi lelki táplálékot számomra.
- Mit üzensz a mai vak ifjúságnak?
- Azt üzenem a mai vak ifjúságnak, hogy saját, jól felfogott érdekükben tanulják meg a pontírást elméletben is, gyakorlatban is. Fontos, hogy szükség esetén tudják pontírásba leírni a legfontosabbakat. A legintimebb szöveg egy vak ember számára a pontírás, és az önművelődéshez is szorosan hozzátartozik. A vak embernek a taktilis, azaz a tapintás útján történő tanulás úgy tud segíteni, mint látó embernek a vizualitás. Ez az én élettapasztalatom. Az önművelődésnek alapvető eszköze, az olvasottak sokkal mélyebben megmaradnak az emberben, jobban rögzülnek, mint a hallottak. Olvasás nélkül a jó helyesírás elsajátítása is nehezen elképzelhető.
- 2011-ben Braille-munkásságod elismeréseképpen részesültél a Braille-emlékéremben. Mit jelent ez a számodra?
- Kedves meglepetés volt számomra a Braille-emlékérem. Nagyon örültem neki. 1996-ban, a 60 éves születésnapomkor is kaptam Braille-emlékérmet. Akkor még három fokozata volt, és én az arany fokozatot kaptam meg. Még aktív tanárként dolgoztam azokban az években. A Braille-emlékérem mindkét alkalommal nagy örömet jelentett számomra, ugyanakkor tudom jól, hogy rajtam kívül is még sok ember megérdemelné ezt az elismerést.
- Van-e olyan mottód, amely az életedet, munkásságodat vagy a Braille-írással kapcsolatos gondolataidat összefoglalhatja?
- A beszélgetésünk végén engedd meg, hogy Sík Sándor: Te Deum című költeményének csodálatos befejező szavaival búcsúzzak el tőled és az olvasóktól: „Hála legyen, Uram, mindenért, hála legyen!"

- Köszönöm szépen, hogy megszólítottál, és jó munkát kívánok neked!

- Köszönöm szépen én is a beszélgetést és a sok-sok értékes visszaemlékezést!
További jó egészséget és Istentől megáldott éveket kívánok!

Bieber Mária

Vakok Világa 2016. július