ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

Hangos térkép


Az akadálymentesítés jegyében

A Magyar Vakok És Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete elkötelezett látássérült tagtársai életének megkönnyítésében, s ebbe belefoglaltatik környezetük akadálymentessé tétele is.
Működésünk óta számos akadálymentesítési kérdésben sikerült érdemi kommunikációt folytatnunk tervezőkkel, kivitelezőkkel, melynek eredményeképp több kecskeméti helyszín kapott taktilis burkolatot, hangos jelzőlámpát.
A Vakok Állami intézetének, majd a Kreatív Formák Alapítvány rehabilitációs munkatársa, Ábelné Pintér Éva évek óta készít „szöveges térképeket" klienseinek, így segítve a minél pontosabb tájékozódásukat és tanulási folyamatukat, most pedig Egyesületünk is szeretne bekapcsolódni ebbe a nagyszerű és hasznos tevékenységbe azáltal, hogy „megszólaltatja" ezeket az útvonalakat.
A hangos-térkép egy speciális, audio-guide, amely egy látássérült „szemszögéből" képezi fel a teret és járja be az útvonalakat, nélkülözhetetlen támpontok megjelölésével, akár tömegközlekedési lehetőség felvázolásával. Célja, hogy a látássérült ember, látó segítő nélkül is meg tudjon közelíteni egy helyszínt vagy intézményt.

Hogyan működik?

Az „elkészült hangos térképeink" alatti felsorolás tartalmazza az útvonalak részletes leírásához és hangos térképet tartalmazó médiafájlhoz vezető linkeket.
A lap tetején található feliratra kattintva elindítható a hangos térkép lejátszása. (mely mindig új ablakban nyílik meg)
A link alatt pedig megtalálható a hangos térkép teljes szöveges átirata.

Elkészült hangos térképeink...

doboz alja
oldal alja