ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

Futás és futkosás


Kanik Szabolcs Kristóf
Futás és futkosás


Szép péntek reggel volt, se meleg, se hideg, kellemes májusi időjárás. Benit hordtam a szívem alatt, ezért otthon voltam, már nem jártam be dolgozni. A férjem felkelt, öltözött és köszönés után elindult a buszhoz, hogy dolgozni menjen. Meg is jegyeztem magamban, hogy egészen hamar indul, legalább most nem kell majd rohannia.
Én még az ágyban maradtam, keresztrejtvényt fejtettem, olvastam egy keveset. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a férjem visszafelé halad az ablak alatt. - Mit hagyott itthon? - gondoltam, de ekkorra már újra a jó irányba, a buszmegálló felé ment. Majd újra vissza, ezt már végképp nem értettem, de végül abbamaradt az ide-oda futkosás, és reméltem, hogy elérte a buszt.
Egy fél órára rá felkeltem én is, tettem egy kört az udvaron, felsepertem a járdát, amikor mintha valami kis állat futott volna el a kapunk előtt, de nem szenteltem rá nagy figyelmet, gondoltam, a Giziék pulija tesz egy kört, míg a gazdája kitolja a biciklijét.
Telt a nap, mostam, főztem mire délután megjött a férjem.
- Miért futkostál reggel az ablak alatt? - kérdeztem.
- Jaj, ne is kérdezd, majdnem lekéstem miatta a buszt! Kiszökött a Jancsiék húsvéti nyula. Azt kergettük, mint az őrültek, persze sikertelenül.
- Ó, Istenem. Erre aztán nem gondoltam. - sóhajtottam.
- Gyere, menjünk át hozzájuk, kérdezzük meg sikerült-e elkapniuk! - mondta.
Át is sétáltunk, s a nyúl már ketrecében csücsült, mint a szökött és elkapott rab.
- Hogy sikerült elkapni a grabancát, Jancsi? - kérdezte a férjem.
- Jajj, nem sikerült volna, ha nincs a Giziék pulija. Jött ment a kis szökevény, mint a bolond. Bebújt Laciék kerítése alatt is, alig fért ki, amikor rámordult a nagy németjuhász. Bejárta az utca minden szegletét. Nagyék előtt még legelészni is megállt, persze csak annyira, hogy utolérjük de elkapni ne tudjuk. Képzeljétek, a puli ösztönösen kapta el, hisz a vérében van, terelő kutya!
- Az igen, okos. - jegyeztem meg.
- Igen, okos, de mi nem voltunk azok, pontosabban Gizi. Rászólt a kutyára, hogy engedje el, mert azt hitte, hogy odalesz a nyúl. A kutya persze egy szóra el is engedte, a nyúl pedig szaladt, mintha ágyúból lőtték volna ki. Néztünk egymásra és mosolyogtuk. - Ezt jól eltoltam, szidta magát Gizi. Sebaj, mondtam neki, ha így hallgat rád a kutyád, akkor szerintem meg fogja az újra. - Gizi ki is adta a parancsot, és Stefi, a puli már ugrott is, és a sok futástól már kifulladt nyuszival a szájában tért vissza. Elvettük tőle, adtunk neki cserébe egy jutalomfalatot és jól megdicsértük.
- Nem akármilyen kaland volt ez így péntek reggel és délelőtt! - jegyeztem meg, és folyt tovább a beszélgetés mindenféléről.
Egy életre megtanultuk, hogy a puli okosabb, mint mi, és azt is, hogy nyulat soha nem fogunk vanni Húsvétra, az biztos. Hazafelé jókat kacagtunk a történteken, amikor a kerítések alatt réseket nézegettük.
doboz alja
oldal alja