ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

A Magyar Telekom járt az MVGYOSZ-ben


A Magyar Telekom járt az MVGYOSZ-ben

A Magyar Telekom Vállalati Fenntarthatósági Központjának munkatársa és esélyegyenlőségi referense fordult megkereséssel az MVGYOSZ-hez. A vállalat a Hírközlési Érdekegyeztető Tanács tagjaként, a többi magyarországi hírközlési szolgáltatóval együttműködve egy szándéknyilatkozat kiadását tervezi, mely a szolgáltatásokhoz való akadálymentes hozzáférés biztosítására vonatkozó vállalásaikat fogja tartalmazni. E célból tájékozódnak a fogyatékossággal élő ügyfeleket képviselő szervezetek körében, hogy a már meglévő tapasztalatokat és fejlesztési javaslatokat feltárják.

Az egyeztetésen a szövetség részéről Angyal Gábor szakmai vezető vett részt, azonban az előre megküldött kérdéssor mentén több munkatársunk is megosztotta tapasztalatait a témában. A kérdések körbejárták a látássérült ügyfelek szempontjából az akadálymentesség főbb területeit, beleértve az ügyfélszolgálatok, honlapok és a hírközlési szolgáltatások igénybevételéhez szükséges eszközök hozzáférhetőségét és használhatóságát is. A kutatás érinti továbbá a jogi szabályozás vonatkozó elemeit, a nemzetközi szinten már megvalósult jó gyakorlatokat és az érintettek egyéb speciális igényeit is.

A szakmai vezető a tárgyalás során legfontosabbnak tartotta leszögezni, hogy a weboldalak, szoftverek és applikációk akadálymentes hozzáférhetőségét kizárólag az egyetemes tervezés eszméje szerint történő fejlesztés, vagyis az ISO40500 szabványnak való megfelelés garantálja. Örvendetesnek tartja, hogy a Telekom törekszik a látássérült ügyfelekkel való szerződéskötés során a minél akadálymentesebb folyamat kialakítására. Ennek keretében az ügyfélszolgálatokon képernyőolvasó szoftverrel ellátott számítógépek biztosítását is célul tűzték ki, aminek segítségével a látássérült ügyfelek önállóan képesek lesznek a szerződések szövegének elolvasására és értelmezésére. Jelezte ugyanakkor, hogy erre nem csupán ez az eszköz lehet alkalmas, hanem a látássérült ügyfél saját okostelefonja is, ami beolvashatja a szerződés szövegét akár egy QR-kódból, a gyengénlátók pedig saját kézinagyítójuk segítségével ismerhetik meg a dokumentumok tartalmát. Hangsúlyozta azonban, hogy ez a megoldás nem minden látássérült ügyfél számára lesz hozzáférhető, hiszen sok idős vak vagy aliglátó személy nem használ számítógépet vagy okostelefont, ők a jövőben is inkább a személyi segítséget, azaz például a felolvasást fogják preferálni. A Magyar Telekom jelenleg lehetővé teszi valamennyi látássérült ügyfele számára, hogy a szerződéskötést követő nyolcadik napig jelezze elállási szándékát. Ez lehetőséget ad arra, hogy akkor se érje kár a vak vagy gyengénlátó ügyfeleket, ha a szerződés szövegét az aláíráskor nem volt lehetőségük teljes egészében megismerni és értelmezni.

Az MVGYOSZ példamutatónak tekint minden olyan kezdeményezést, mely a törvényi előírásokat meghaladó mértékben biztosítja a fogyatékos személyek számára az egyenlő esélyű hozzáférést. Álláspontunk szerint a fogyatékos emberek számára vonzó, ha a szolgáltatók maximálisan odafigyelve speciális szükségleteikre alakítanak ki részükre szolgáltatásokat, ilyen például a Magyar Telekom által az MVGYOSZ tagjai részére biztosított kedvezményes díjcsomag is.

A megbeszélésen természetesen a nehézségekről is szó esett. A szakmai vezető külön felhívta a Telekom munkatársainak figyelmét a látássérült emberek aláírási jogosultsága kapcsán gyakran kialakuló anomáliákra, valamint az ügyfélszolgálatokon rendszeresített sorszámkiadó automaták és ügyfélhívó rendszerek önálló használatának nehézségére. Ugyancsak gondot okoznak a látássérült felhasználóknak azok a hírközlési szolgáltatások igénybevételéhez szükséges eszközök, melyek nem felelnek meg az egyenlő esélyű hozzáférés követelményének. Tipikusan ilyenek egyes mobiltelefonok, az okosáprilitelevíziók és a set-top boxok. Angyal Gábor szerint fontos, hogy valamennyi termékcsoportból kínáljanak a szolgáltatók olyan típust, ami gyengénlátóként vagy akár teljesen vakon is használható. További lehetőséget teremthet a televízió műsorok teljes tartalmához való egyenlő esélyű hozzáférésre egy olyan okostelefonos applikáció kifejlesztése, melynek segítségével a látássérült nézők hozzáférhetnek azokhoz a képernyőn megjelenő feliratokhoz is, melyek a műsorokban szóban nem hangzanak el.

Németh Orsolya

Vakok Világa 2018. szeptember

doboz alja
oldal alja