ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

Dr. Szél Lajos - Vakok tájékozódása és mozgása (I. rész)


Dr. Szél Lajos: Vakok tájékozódása és mozgása (I. rész)

A látás sérülése változást hoz:

1. a megismerő
2. a mozgás
3. a kommunikáció
4. a munka-képességben
5. az embernek önmagáról, és környezetéről, valamint környezetének róla alkotott nézeteiben.
Ez a felismerés rámutat a vakokkal kapcsolatos kompenzációs és rehabilitációs munka fő területeire. E rendszerbe illeszkedve a munka a megismerő tevékenység egy részével, mely a térben való tájékozódással kapcsolatos és az ettől szinte elválaszthatatlan térben való mozgással foglalkozik.
Megkísérlem a tájékozódásra és mozgásra vonatkozó ismereteim rendszerezését, valamint rögzíteni azt a módot, ahogy a tájékozódás- és mozgásképesség fejleszthető.

Kik oktathatják a látássérülteket az új módon való tájékozódásra és mozgásra?

A vakos megismerés során a valóság más információi rögzítődnek. Hosszú idő alatt speciális információkészlet gyűlik össze. Az új látássérülteknek ezek mielőbbi elsajátítására van szükségük. Ez az információkészlet általában nem különül el és emiatt szükségképpen nem is tudatos, még kevésbé mondható rendszerezettnek. De bizonyíthatóan létezik. A vakok kizárása a tájékozódás és mozgás oktatásból végső soron e vakos információkészlet jelentőségének alábecsülése vagy tagadása volna.
Helyesen vaknak és látónak szorosan együttműködve kell az oktatásban részt venni, ahol a látó feladata elsősorban az ellenőrzés, és csak veszélyhelyzet esetén a közvetlen beavatkozás. Helytelen a látóból szemének lekötésével vakot csinálni, hogy ekként "hitelesen" sajátíthassa el a vakos megismerést és mozgást. A tapintásos megismerő módszer a kézzel elérhető tárgyak megismerését biztosítja fontos sajátossága, hogy a tapintott rész a memóriából szinte mindig kiegészül más részekkel és így együttesen adnak a tárgyról teljes képet. (mindenféle megismerésnél szerepe van a memóriában rögzített információknak, de a tapintásnál nem csak a felismerés, hanem a tárgy információkészletének teljessé való kiegészítését is szolgálja)
A tapintás fejlesztést a kézzel könnyen átfogható tárgyak felismerésénél kell kezdeni, és ez az egyre kisebb tárgyak, egyre kisebb különbségeinek felismerésére irányul. Előbb tehát a mindennapi használati tárgyakkal gyakoroljunk, de egy-két hét alatt el lehet érni a miliméteres nagyságok pl. különböző magvak felismerését, stb.
A tapintás nem más mint az idegvégződésekre ható nyomáskülönbségek érzékelése. A kéz és tárgyak találkozásakor ez a nyomás a tárgy irányába gyakorolt erő, vagy a felületkülönbségek érzékelésénél a felület síkjával párhuzamos mozgás hatására jön létre a nyomásváltozás. A tapintó ujjaknak, sőt nagyobb tárgyaknál a tapogató embernek be kell járni a tárgy felületét, hogy azt teljesen leképezze. Ez nem csak azért van, mert a tapintó idegvégződések száma kevesebb, hanem azért, mert a tapintó szervnek nincs a szemhez hasonló lencserésze, mely a nézőtávolságtól függően változtatja a tárgy képét. A tapintás számára ugyanezt a makettek jelenthetik. Született vakok helyes tér és arányérzékelését segítik a kicsinyített makettek. A tapintással szerzett kép, különösen nagyobb tárgyakról, tehát mindig mozaikkép. A memóriából az egyes mozaikok szomszédkapcsolataikkal együtt kerülnek a képalkotás folyamatába.Ezért rendkívül fontos az egyes mozaikok szomszédkapcsolataikkal együtt való rögzítése. A tapintásos megismerési módok következménye a született vakoknál egy "kétdimenziós" térszemlélet. Tapintással a kartávolságra levő tárgyakat tudjuk érzékelni. E viszonylag kis térrészlet alapegysége a megismerésnek és mozgásnak. Az első gyakorlatok erre a körre korlátozódnak.
1. Álló helyzetben tapintással térképezzük le környezetünket. Ezt követően tapogatás nélkül igyekezzünk megérinteni az előre megnevezett pontokat. Környezetünk egyes pontjai a gyakorlat szempontjából nem egyenlő fontosságúak. Ezért a gyakorlatnak a nevezetesebb pontokra kell irányulnia. Pl. ajtó előtt állva a kilincs, asztalnál ülve a tányér és a körülötte lévő evőeszközök, pohár, hamuzó, stb. Helyes, ha a leképezést és a nevezetes pontok tapogatás nélküli érintését a gyakori tartózkodási helyünkön végezzük el. Méterenként, illetve berendezési tárgyanként, mely a terepet természetes egységekre osztja. Az így megismert helyiségekben még az egyébként már gyakorlott vakok mozgása is javul, biztosabbá válik.
2. Az 1. szerint megismert nevezetes pontokról lépjünk hátra, oldalra, egy, majd több lépést és ismételt megközelítéskor tapogatás nélkül érintsük a nevezetes pontokat. Eközben a talajon, vagy oldalt igyekezzünk megfigyelni olyan mozgás közben szükségképpen érintett és érzékelhető pontokat pl. szőnyegszél, bútorkar, stb.,mely helyzetünk meghatározását segíti, pontosítja.
3. Séta közben próbáljuk a nevezetes pontokat megérinteni. Az útvonal megtétele után emlékezetből idézzük vissza az ismert terepen mozgásunk közben érintett érzékelhető pontok sorozatát. A tapintás nem csak kézzel történhet, hanem testünk teljes felületén. A kéz és arc kivételével testünket ruha fedi, lábunkon cipő van. Ez a takaró azonban nem zárja ki teljesen a tapintásos érzékelést. A közvetítő anyagok rontják az érzékelést, úgy hogy az így közvetve tapintott pontok információs értéke kisebb, de azért nem kell lebecsülni. A hely meghatározásában igen jelentősek. Ilyen közvetett tapogatás a bottal való érzékelés is.
4. A bottal először a tapintással már alaposan megismert területen tapogassunk. Így szokhatjuk meg a bot közvetítette információk felismerését.

Vakok Világa 1994. november

doboz alja
oldal alja