ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

Tapintható várostérkép Vásárhelyen


Tapintható várostérkép Vásárhelyen

Vásárhely belvárosában a helyi Rotary Klubnak köszönhetően állították fel a Kossuth téren.

A bronzbevonatú kerámiaalkotáson Braille-írás is található.
Különleges térképet avattak a közelmúltban Vásárhelyen. Az országban mindösszesen 9 található belőle, és a látássérülteknek segít eligazodni. A vásárhelyi tapintható térképet a Kossuth téren állították fel a helyi Rotary Klubnak köszönhetően. Tóth Károly, a vakok és gyengén látók szervezetének városi elnöke keresett meg azzal a kéréssel, hogy segítsünk a térkép megvalósításában, mondta Dékány Tamás, a városi Rotary Klub akkori elnöke. Támogatóra találtunk az önkormányzatban is. A tervezéssel Szemereki Teréz keramikusművészt bíztuk meg. A kivitelezésben segítségünkre volt a vásárhelyi K'Art Építész Kft. is, magyarázta Dékány Tamás. Speciális városnézés Vásárhelyen. A különleges térképen Braille-írás is található. Fotó: Korom András A bronzbevonattal ellátott, kerámiából készített, egy méterszer egyméteres térképen nem csak a belváros épületeit mintázta meg a művész. Braille-írás is található rajta. Prins Gabriella, a helyi Rotary Klub jelenlegi elnöke szerint megható volt látni, ahogy az avatási ünnepségen a látássérültek kezükkel tapogatták ki a jeleket. Tóth Károly meg is jegyezte, nem gondolta volna, hogy ilyen magas épületeket is lehet építeni, mesélte Gabriella. Az elnök asszony annak is örül, hogy a térkép szomszédságában felállított jégpályán korzózó fiatalok is megállnak mellette. Elárulta: a havazásban is útbaigazít a térkép, egy fűtőszálnak köszönhetően. A vásárhelyi Rotary Klubnak nem ez volt az egyetlen jótékony akciója idén: 12 célra 3 millió 600 ezer forintot fordítottak. Csatlakoztak például a "Legyen kenyér a hétvégén is az asztalon" elnevezésű kezdeményezéshez, ezt jövőre is szeretnék folytatni. Negyedévente támogatják a mártélyi Tisza-holtágba fulladt édesapa családját. A helyi tehetséges, ám nehéz körülmények között élő középiskolások tanulását ösztöndíjjal segítik. Csatlakoztak az Amerikából indult "Adj életet ajándékba" programhoz is: lyukas szívvel született gyermekek műtétjére gyűjtenek.

Olvasóink írták:

Tyt: 2010. december 17. 14:36 Wow, csak kár hogy ez nem friss hír.

almaszósz: 2010. december 16. 05:24 Na ez egy valóban értelmes, nagyszerű kezdeményezés! Sok sikert a munkájukhoz! Lehetne egy komplett Vásárhely térképet is felállítani.

Török Anita

Délvilág napilap 2010.12.15.

doboz alja
oldal alja