ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

Sztakó Krisztina elnökségi tag, küldött, kistérségi területfelelős



1979-ben születtem Kalocsán. Születésemtől kezdve látássérült vagyok, 13 éves korom óta pedig semmit sem látok. Az iskoláimat Pesten végeztem. Az egyesület
élére 2004-ben kerültem. 2009-ben másodszor is megválasztottak. Időközben 2007-ben hazaköltöztem Szakmárra, így már Bács-Kiskun megyei lakos vagyok. Kertes házban élek, minden vágyam az volt, hogy vidéken élhessek. 2009 ősze óta pedig egy négylábú segítőt Bercit, is magam mellett tudhatok.
Az egyesületet 2013 májusáig vezettem. Szerettem a munkám, szívvel-lélekkel csináltam mindent!
De mindenkinek az életében eljönnek azok a pillanatok, amikor úgy érzi, hogy váltania kell!
Továbbra is a látássérültekért teszek és dolgozom, de másként és máshogyan, mint eddig!
Remélem így is tudok majd segíteni.

Minden sorstársamnak állok rendelkezésére az alábbi elérhetőségeimen:

Sztakó Krisztina

Tel: 06/78 475-053

Mobil: 06/30 358-55-55

mail: virusvedelem@bacsvakok.hu sztaki1em@t-online.hu

 

doboz alja
oldal alja