ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

Fehérbot Nemzetközi Napja beszámoló 2022.

2022. november 07. 10:41

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete október 14-én ünnepséget rendezett a Nemzetközi Fehérbot Nap alkalmából. Az eseménynek Kecskeméten, a Katona József Könyvtár nagyterme adott helyet. Az ünnepségen elsőként Erős Laura látássérült zongorista lépett színpadra, fülbemászó zenei betéteivel szórakoztatva a közönséget. A tehetséges fiatal hölgyet Sirkó László színművész és a Katona József Nemzeti Színház Minitársulata követte, irodalmi-zenés műsorral. Kulturális barangolásuk végeztével aztán ismét Erős Laura csapott a billentyűk közé. A rendezvény további alakulása is a hagyományok szerint zajlott, hisz Hencz András elnök köszöntötte az egybegyűlteket.

Beszédében nagy hangsúlyt kapott a szemléletformálás és személyes élmény teremtése, a segédeszközök megfelelő használata, az ehhez vezető rehabilitációs folyamat.
„Csak nézőpont kérdése, hogy a fehérbotot az önállóságunk vagy a kiszolgáltatottságunk szimbólumának tekintjük-e. Jó érzéssel tölt el, hogy évről évre egyre nagyobb hangsúly helyeződik az előbbiekre, és sajnálatkeltés helyett egyre több pozitív üzenetet hordoznak a fehérbot napi beszédek, cikkek, riportok." - fogalmazott.
A sok és igen szerteágazó formában felbukkanó nehézség ellenére Hencz András életigenlése és töretlenül pozitív gondolatai, víziói sokunk számára szolgálhatnak tanulságul. S mint ki is fejtette, minden évvel egyre közelebb kerülünk ehhez a korábban utópiának hitt életszínvonalhoz.
„Olyan világban szeretnénk élni, ahol elfogadással, és nem sajnálattal fordulnak a látássérült emberek felé, ahol a fogyatékossággal élő személyek a társadalom aktív tagjai, akiknek számít a véleménye." - zárta beszédét az elnök.
Egyesületünk pedig már számtalan alkalommal bizonyította, hogy ezen kijelentések nem csupán szépen hangzó, de üres szavak: a közelmúltban megrendezett kiállítás, illetve meghirdetett irodalmi pályázat ékes bizonyítéka annak, hogy a látássérült társadalom is nyitott a változásra, tenni szeretne érte.
Elnök urat Engert Jakabné Alpolgármester Asszony követte a pódiumon, aki a város nevében támogatásáról biztosította az egyesületet, s nagy meghatottsággal méltatta látássérült embertársai kitartását, s életigenlő hozzáállását. Beszédét Rózsa Dezső: Hitvallás című költeményével zárta, ami oly mértékben megérintette lelkét, s úgy vélte, a mai nap összefoglalására nem is találhatott volna jobb szószólót. A költeményt úgy látássérült, mint látó a sajátjának érezheti, hisz mindannyiunkról és mindannyiunknak szól.
Külön öröm volt számunkra, hogy környezetünk is tökéletesen alkalmazkodott az ünnepség szellemiségéhez. A héten ugyanis ugyanez a különterem adott otthont a látássérült művészek alkotásainak, körülöttünk a falon szebbnél-szebb festmények, tapintható absztrakt művek, papírfonások, lábunk előtt pedig vakok által tűpontossággal szőtt szőnyegek hevertek.
Ha pedig már kedves olvasó azt hitte, ennél ünnepélyesebbek nem is lehetnénk, erre is sikerül rácáfolnunk: Borsos Botond, az Első Kecskeméti Lions Club elnöke 2022-ben is támogatni kívánta tagjainkat, a szokásoktól eltérve azonban pénzadomány helyett tárgyi adományokkal igyekeznek ezt megtenni. Az egyezség értelmében vérnyomás, - és vércukorszint mérő készülékeket adnak át rászoruló tagtársainknak, amit ők maguk juttatnak majd el az illetőkhöz. Felajánlásukat hálásan köszönjük!
A megható pillanatokat aztán gyorsan humorra cseréltük, hisz úgy tapasztaltuk, a Pótszék Társulat művészei minden alkalommal osztatlan sikert aratnak hol zenés, hol humoros prózai előadásukkal. Számunkra pedig rendkívül fontosak a visszajelzések, így úgy döntöttünk, ez évben is porondra invitáljuk László Ferencet, a Társulat oszlopos humoristáját, aki rövid, de annál szellemesebb történeteivel a korábbi meghatott könnyeket felszárította, hogy aztán gazdagon csorgassa az örömkönnyeket és megzengesse a könyvtár falait kacajok által.
Hogy ez a jókedv el ne illanjon elhívtuk a közönség másik nagy kedvencét, Fekete Attila partyzenészt, aki régi klasszikusok feldolgozásával hozott nosztalgiát idősebb tagtársaink életébe, ugyanakkor a fiatalabb korosztály is találhatott kedvencet a pörgős dallamok között.
Azt is mondhatnánk, ez volt a bemelegítés, a java csak ezután következett. Tavaly már volt egy irodalmi pályázattal egybekötött Fehérbot napi Ünnepségünk, Romhányi József születésének 100. évfordulója alkalmából, most pedig a Fény Alapítvánnyal közösen hirdettük meg az „Élet napos oldala" irodalmi pályázatot, ahová elődjéhez hasonlóan vidám hangvételű írásokat vártunk, műfaji megkötés nélkül.
Hirdettük úton-útfélen, emailben és facebookon, minek eredményeképp 70 pályamű érkezett 29 alkotótól.
A megnyitó beszédet Selmeczi Tibor humorista és zsűritag adta elő sajátos, önmagát sosem meghazudtoló stílusában, ami már-már felért egy külön műsorszámmal.
Zalán Tibor és Spiró György sajnálatos módon nem tudta tiszteletét tenni a rendezvényen, ám utóbbi József Attila-díjas költőnk még levelet is írt a tisztelt publikumnak, melyet Csikós Fruzsina, a Fény Alapítvány kuratóriumi elnöke olvasott fel.
Levelében Spiró György elárulta, cseppet sem volt könnyű dolguk, amikor a helyezettekről kellett dönteniük, hisz rendkívüli nyelvi gazdagsággal összeillesztett, kacagtató irományok kerültek az asztalukra. Mint fogalmazott, „valódi aranybánya".
Az első 3 helyezett és további 3 különdíjas mű részesült díjazásban, de természetesen nem feledkeztünk el a többiekről sem; mindenki emléklappal a kezében térhetett haza, s bár most nem sikerült felkerülniük a dobogó legfelső fokára, továbbra is biztatjuk alkotóinkat a kreatív gondolatok digitalizálására.
1. helyezett: Dr. Szentgáli Tóth Boldizsár: A közlekedési lámpa - avagy fény az éjszakában (Felolvasta: Selmeczi Tibor) Díját Horváth Gábor, a Fény Alapítvány kuratóriumának tagja ajánlotta fel, amit ő maga személyesen adott át.
2. Lukács Réka: BFF Bella és Anna (Felolvasta: Bene-Kovács Márta) Díját a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége ajánlotta fel, melyet Sztakó Krisztina elnökségi tag adott át részére.
3. helyezett: Gorzó János: Szél Mari (Felolvasta: Vámos Tibor) Díját a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete ajánlotta fel, melyet Hencz András adott volna át részére, azonban ékes szókincsű alkotónk nem tudott személyesen jelen lenni a rendezvényen, a zsűri munkáját levélben köszönte meg, melyet Selmeczi Tibor tolmácsolt.
Különdíj 1 helyezett: Hubina Ádám: Patika (Felolvasta: Harsányi Zsuzsanna)
Különdíj 2. helyezett: Kelemen Györgyné Edit: Magány (Felolvasta: Fazekasné Endrei Éva)
Különdíj 3. helyezett: Kallós József: Pozsony (Felolvasta: Sárosi Gábor)
Minden különdíjasunknak a Szent László Lions Club elnöke, Harsányi Zsuzsanna személyesen adta át jól megérdemelt jutalmát.
Természetesen, ahol ilyen sok a szöveg - még ha bravúros is a nyelvhasználat-, felüti fejét a monotonitás. Ezt megelőzendő Huzella Péter Kossuth-díjas előadóművész daloltatta meg az embereket. Előadását az őszies hangulathoz híven a költöző madarak köré építette fel, példáját pedig követte Kovács „Kovax" Péter énekes, zongorista is, aki igazán elgondolkodtató melódiákkal készült.
S mintha csak egy körforgásban lennénk - hasonlóan az élet (napos oldalához) -, a napot újfent a hagyománynak számító ebéddel zártuk a Kecskeméti Református Kollégium Konviktusának ebédlőjében tárkonyos ragulevessel, rántott szelettel és meglepetés rétessel.
Köszönjük, hogy eljöttek és jelenlétükkel emelték a rendezvény színvonalát. Aki pedig kimaradt, illetőleg lemaradt... jövőre ugyanekkor, ugyanitt várunk mindenkit régi és új programokkal. Aki nem hiszi, járjon utána.

Lázár Klaudia

Fényképes beszámoló a Facebookon

doboz alja
oldal alja