ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

Beszámoló a Zentai kirándulásról

2014. november 28. 16:51

A kirándulás még szeptemberben volt, de az élmény még most is aktuális. Talán mások is szivesen nosztalgiáznak.



Kedves Olvasóim!

Bizonyára mindannyian értesültetek már arról, hogy A Bács-Kiskun Megyei egyesület, és a Zentai egyesület kulturális együtt működési megállapodást kötött.

Ez mindeddig abban valósult meg, hogy Pl. fehérbot napi ünnepségünkön, farsangi klubnapunkon, stb. vendégül láthattuk a Szerb Vakok Szövetségének Vajdasági Tartomány Elnökét, valamint a Zentai csoport vezetőit, aktivistáit.

Természetesen egyesületünk elnöke, s elnökségének több tagja is viszonozta már a Zentai csoport látogatását. Mindannyiszor rendkívül barátságos vendéglátásról számoltak be.

Györe Árpád, a Zentai csoport vezetője, felkérte egyesületünk elnökségét, szervezzünk meg egy csoportos kirándulást

A kirándulás napját szeptember 12-re tűztük ki.

Mit is ünnepel Zenta szeptember 11. és 12.-én?

 

1697. szeptember 11-én a Savoyai Jenő által vezetett egyesült hadak a város határában világtörténelmi jelentőségű csatát nyertek a török hadakkal szemben, ugyanis ezzel a győzelemmel szabadult fel majdnem egész Magyarország az oszmán hódítás alól. E csata következménye az 1699-ben megkötött karlócai béke, mellyel lezárul a törökök közép-európai térhódítása.

 

Mivel nagy érdeklődés mutatkozott az egy napos kirándulás iránt, ezért nagy buszt foglaltunk le, hogy mindenkinek jusson hely.

Mire eljött  az indulás napja, 28 személyt regisztrálhattunk.

Reggel 8 órakor indultunk egyesületünk székházától. Kissé borongós volt az időjárás, de reménykedtünk, hogy esőmentes napunk lesz.

A buszon emelkedett volt a hangulat, s a határnál hosszú várakozás sem engedte elrontani a jó kedvünket.

Amint feltűntek Zenta határai, a nap -mintha rendelésre tette volna- kisütött, s egész nap kellemes meleget sugárzott.

 

Zenta (szerbül: Сента / Senta) város és község Szerbiában, a Vajdaságban, a tartomány északi részén, Bácskában, a Tisza jobb partján, 42 km-re délre a szerb-magyar határtól. A Délvidék egyik legrégibb települése, azon vajdasági városok egyike, amelyben a magyar lakosság van többségben, így a vajdasági magyarság egyik legfontosabb kulturális központja.

 

Földrajzi fekvése

Zenta városa a Tisza jobb partján fekszik Bácska határvonalán. A község területe kb. 293 km2. Keletről Csóka községgel határos, ahol a természetes határt a Tisza folyó képezi. Nyugaton a Csík-ér jelenti a határt Topolyával, északon pedig Magyarkanizsa és Szabadka irányában, valamint délen Ada irányában mesterségesen húzták meg határait.

 

A község

 

A községhez Zenta városán kívül még négy település tartozik (zárójelben a település szerb neve szerepel):

  • Bogaras (Богараш / Bogaraš)
  • Felsőhegy (Горњи Брег / Gornji Breg)
  • Kevi (Кеви / Kevi)
  • Tornyos (Торњош / Tornjoš)

 

Nevének eredete

 

Több álláspont is létezik nevének eredetéről. Egyesek szerint a magyar szent melléknévből, vagy a régi Scente női személynévből eredeztethető. Mások szerint azonban a település neve a Zyntharew szóból ered, ami kikötőt illetve átkelőt jelent. Ezt az eredetet támasztja alá az is, hogy a Tisza folyó partja mellett helyezkedik el a település, ezzel átkelést biztosít a bánáti oldalra. Van egy harmadik vélemény is, amely arra alapoz, hogy a 9. században a Tisza jobb partján helyezkedett el Csongrád és Óbecse között a Szentemágócs nemzetség szállásterülete, és innen kaphatta nevét a település is. A levéltárakban fellelhető névváltozatai:

  • Szenta
  • Zentha
  • Szinta
  • Zyntharew
  • Portus Zyntha
  • Civitas Zyntha
  • Zenderev

 

Története

Zenta és környéke Györffy György kora középkori térképén

Kiváló földrajzi adottságainak köszönhetően Zenta ősidők óta lakott hely. Először 1216-ban említi egy okmány Zyntharew (Zintarév) néven, de ekkor már lakott település, temploma van, s forgalmas átkelőhely a Tiszán. 1247-ben a Csanád nemzetséghez tartozó Kelemenös ispán fiának, Pongrácnak volt a birtoka, és a Tisza bal partján épült. Az átellenben lévő oldalon keletkezett Zenta falu, mely 1367-ben már a budai káptalan birtokaként szerepelt az okiratokban.

 

1506. február 1-jén II. Ulászló emelte szabad királyi várossá. A városi ranggal egyidőben Zentának címeres pecsétet is adományozott: kerek pajzsban, Szent Péter két kulcsa kereszt alakban egymásra téve, ennek mindegyik végénél egy-egy kecsege hal, fejükkel egymásnak ellentétesen állítva, a kulcsok fölött egy kalász. A pecsétet a következő körirattal látta el: Sigillum Civitatis Zyntha.

 

A 18. század utolsó évtizedében Zenta látványos fejlődésnek indult. Vízi- és szárazmalmot létesítenek, az utak mentén eperfa-sorokat telepítenek, epreskerteket hoznak létre, fellendül a selyemtenyésztés és a kézműipar, a céhrendszer virágkorát éli. A lakosság vagyonosodik. A városhoz tartozó 64 ezer hold kiterjedésű határban tízezrével legel a szarvasmarha, ló, juh és sertés. A lakosság száma ekkor kb. 7000 fő.

1804 és 1840 között 19 száraz- és 18 vízimalom működött a városban.

 

1832-ben megalakul a Magyar Kultúrkör, 1833-ban pedig kórház létesül.

1849 februárjában Magyarországot hátba támadó szerb felkelők elfoglalták a várost, és vérengzésbe kezdtek. A népirtás során a szerbek 2000-2800 magyart mészároltak le, s levágott fejükből gúlát építettek a Jézus Szíve templom előtt. Gyakoriak voltak a botozások, melyek során nyomorékra verték az embereket, a nőket megerőszakolták. A magyar hadsereg 1849. március 22-én foglalta vissza a várost.[2]

1855-ben elkezdődik a Tisza medrének szabályozása, 1873-ban pedig felépül az első fahíd a folyón.

1867-ben megnyílik az óvoda, 1868-ban megkezdi oktatási tevékenységét a Szerb Olvasókör, 1870-ben polgári iskola, 1876-ban pedig gimnázium is nyílik.

1889-ben megnyílik a Szabadka-Zenta-Óbecse-vasútvonal, illetve Horgos-Zenta-vasútvonal, így a város bekapcsolódik az országos hálózatba és a gazdasági vérkeringésbe.

1897-ben bocsátották vízre Pólában a városról elnevezett SMS Zenta cirkálót.

1910-ben 29 666 lakosából 27 221 magyar, 2020 szerb és 177 német volt.

A trianoni békeszerződésig Bács-Bodrog vármegyéhez tartozott, 1920-tól a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd Jugoszlávia része lett.

 

A második világháború után

 

A második világháború után Zenta és a környező települések gyors fejlődésnek indulnak a mezőgazdaság, ipar, pénzügy, közlekedés, oktatás, kultúra és a sport terén.

Az 1960-as évek elején megépül az új tiszai híd, a jugoszláv hadsereg által 1941-ben felrobbantott helyén, mely meggyorsítja a gazdasági életbe való bekapcsolódást. Ekkor épül fel a cukorgyár, a legjelentősebb ipari objektum. Később kiépül a várostól délre fekvő ipari zóna és a kikötő, amelyet sajnos a zentai csata színhelyére telepítettek.

 

Ami az etnikai összetételt illeti, a magyarok alkotják a város lakosságának 78%-át, így Zenta a legnagyobb vajdasági település, amelyben a magyarok abszolút többségben vannak. Községi szinten a magyar lakosság alkotja a község lakosságának több mint 80%-át, s ezzel az aránnyal a község Vajdaság második legnagyobb arányában magyarlakta községe, Magyarkanizsa után. Számbelileg a városban 15 860 magyar él, így Vajdaságban a második helyen áll (csak Szabadka előzi meg), míg a községben 20 587, így negyedik Vajdaságban (Szabadka, Magyarkanizsa és Topolya után).

 

Oktatás

A zentai Gimnázium épülete, melyben az Egészségügyi Középiskola és a Közgazdasági-Kereskedelmi Középiskola oktatása is folyik

 

Zentára érve, Györe Árpád, és felesége, valamint az aktivisták fogadtak bennünket.

A székházban felfrissíthettük magunkat, pogácsával és süteménnyel, valamint kávéval és üdítővel, erősebb szervezetűeket hamisítatlan pálinkával kínálták a vendéglátók.

Rövid beszélgetés után városnézésre indultunk, elsődleges célunk a híres (Szlatka kutya) néven ismert édességbolt, ahol csoportunkat nagy figyelemmel, előzékenyen segítették vásárolni az eladók.

Rövid kitérőt tettünk a Zentai piacra is, s megállapítottuk, hogy hasonló árakon lehet itt is vásárolni, mint odahaza.

Ezután rövid séta következett a Bolyai gimnáziumba, ahol az intézmény igazgatója előadást tartott a város oktatási intézeteiről, ill. a gimnázium működésével kapcsolatban.

 

  • Gimnázium (weboldal):
    • általános szak (4 éves, magyarul és szerbül)
    • társadalomtudományi szak (4 éves, magyarul és szerbül)
    • természettudományi szak (bilingvális kéttannyelvű - angol) (4 éves, magyarul és szerbül)

A Zentai Gimnáziumot 1867-ben alapították. Azóta többször is profilt váltott: algimnázium, középfokú szakirányú oktatás. 1990-ben ismét megnyíltak a természettudományi és nyelvi gimnáziumi szakok, melyeket az 1991/92-es tanévtől általános szakra cserélték. 1992-től állami tulajdonban van. 2008-ban újból megnyílt a társadalomtudományi szakirány is.

  • Közgazdasági-Kereskedelmi Középiskola (weboldal):
    • pénzügyi adminisztrátor (4 éves, magyarul és szerbül)
    • üzleti adminisztrátor (4 éves, magyarul és szerbül)
    • kereskedő (3 éves, magyarul)
  • Egészségügyi Középiskola (weboldal):
    • egészségügyi nővér-technikus (4 éves, magyarul és szerbül)
    • fizioterapeuta (4 éves, magyarul)
    • gyógyszerész-technikus (4 éves, magyarul és szerbül)
    • szülész-technikus (4 éves, magyarul és szerbül)
  • Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium (weboldal):
    • matematikai szak
    • képzőművészeti szak
    • sport szak

Főiskolák, egyetemi karok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Zentán működik a Szent István Egyetem Kertészettudományi Karának Határon Túli Levelező Tagozata (weboldal), ahol kertészmérnöki szakon folyik az oktatás magyar nyelven.

 

Itt köszönte meg Elnök asszonyunk a meghívást, és a szíveslátást, kedves vendéglátóinknak.

 

Az ebédet a gimnázium éttermében fogyasztottuk el, -marhapörköt túrós csuszával, és savanyúsággal, utána sütemény-, melyre a Zentai csoport vendégei voltunk.

 

Ebéd után a csoport városnéző sétára indult. Az idő szűke miatt az épületek, az emlékművek és a szobrok többségét csupán megemlítette nekünk az idegenvezetővé kinevezett Györe Árpád. De Így is megérezhettük a kisváros rendkívül barátságos, nyugalmas hangulatát.

 

Épületek

A tűzoltóság műemlék épülete szecessziós stílusú

  • Városháza: A főtérre néző szecessziós koncepciójú épület a városkép fő meghatározója. A közel 50 m magas masszív, ég felé törő tornya kissé romantikus hatású, de díszeiben a szecesszió nyomait viseli magán. Díszlépcsőháza és közgyűlésterme szintén szecessziós stílusú. Az épület leglátványosabb beltere a gazdag díszítésű lépcsőházi galéria egyedi, lenyűgöző megoldásaival az épület legszebb részévé avatja. Tornyából pazar kilátás nyílik a városra és környékére.
  • Tűzoltólaktanya: 1903-1904-ben épült Lajta (Leitersdorfer) Béla tervei alapján. A laktanya a népi építészet és a magyar szecesszió ötvöződésének remekműve, melyet a díszítőelemek részletes és finom kidolgozása tesz a város legjellegzetesebb szecessziós stílusú épületévé.
  • Royal szálló: 1911-ben épült az akkor igen modernnek számító, vízvezetékkel, központi fűtéssel, villanyvilágítással ellátott hotel. Az épület a szecessziós elemek jegyeit viseli magán, nemrég újították fel, részben az eredeti tervek alapján. 1985 óta az épület műemlék.
  • Plébániapalota és múzeum: 1907-1909 között épült neobarokk és neoreneszánsz stílusban. Az épület architektúrája ünnepélyes, a főtér meghatározó eleme. Benne kapott elhelyezést a városi múzeum, amelyhez képtár is épült. A múzeum komplex jellegű: a földszinten őslénytani, régészeti és helytörténeti (zentai csata) anyag, az emeleten pedig néprajzi gyűjtemény várja a látogatókat.
  • Stevan Sremac emlékház: Ebben a házban született Stevan Sremac jeles szerb író. Az épület 2004-től emlékház, állandó kiállításnak ad otthont.

 

Templomok

 

Zenta község kilenc templommal büszkélkedhet. Ebből hat a városban, három pedig a községhez tartozó falvakban (Felsőhegy, Tornyos és Kevi) található. Nyolc közülük katolikus, ahol a szentmise nyelve magyar. A város egyetlen ortodox templomában a szertartások szerb nyelven zajlanak.

A Szent István-templom

A város egykori legnagyobb temploma, melyet Szent István tiszteletére szenteltek, 1770-ben épült, de az 1911-es tűzvészben a városházával együtt leégett. Míg a régi városháza helyett új, nagyobb épületet emeltek, a templom újjáépítési kísérletei kudarcba fulladtak. A világháború ellehetetlenítette, a délszláv állam pedig megtiltotta a magyarok első királyáról elnevezett katolikus templom újraemelését. A mai Szent István-templom méreteit tekintve inkább kápolna, mégis templomi ranggal rendelkezik, hogy a nagytemplom lelkes utódaként működhessen.

További katolikus templomok

A ma is álló legnagyobb katolikus templom a Jézus Szent Szíve (röviden Jézus Szíve) templom. 1895-ben épült neogótikus stílusban, 1906-ban szentelték fel, majd 1961-ben felújították.

A szintén neogótikus Páduai Szent Antal-templomot 1910-ben, a Szent Ferenc-templomot pedig 1939-ben építették fel. A Kisded Jézusról elnevezett Szent Teréz-templom Zenta legkisebb temploma, 1929-ben szentelték fel.

A felsőhegyi munkás Szent József temploma 1890-ben épült és 1892-ben szentelték fel, így ez a község legrégebbi katolikus temploma. Az 1906-ban épült tornyosi Szűz Mária a Magyarok Nagyasszonya és az 1900-ban épült kevi Szűz Mária a Magyarok Nagyasszonya templomok az előbbiekben felsoroltakkal szemben nem a zentai esperességhez tartoznak, hanem a topolyaihoz. A közigazgatásilag Magyarkanizsa községhez tartozó Adorján plébániája (Sarlós Boldogasszony) viszont a zentai esperesség része.

 

A Lisieux-i (kis) Szent Teréz-templom

Az épülő Lisieux-i Szent Teréz templom

A zentai csata 300. évfordulója alkalmából, 1997-ben újabb katolikus templom építésébe fogtak a városban. Lisieux-i Szent Teréz halálának centenáriuma csak néhány nappal tolódott el a csata évfordulójától, ezért az épülő nagytemplomot is neki szentelték. Zenta legtöbb katolikus hívet számláló és legszegényebb részén emelik, ahol régebben csak egy kápolna állt. A két említett évforduló mellett egy harmadik is okot adott az építkezés megkezdésére. István 997-ben lett fejedelem, és a koronázás ezeréves évfordulója is közeledett. Szimbolikájában az ezeréves magyar államra, és a magyar nemzeti összetartozásra hívatott emlékeztetni, a három kupola a magyar címerben található hármashalomra utal a kettőskereszttel. Ezzel egyúttal a fel nem épült Szent István-templomot is pótolni rendeltetett.

A szerb templom

Az ortodox Szent Mihály arkangyal-templom 1762 környékén épült, barokk stílusban. A Szerb ortodox egyház tulajdona. A régebbi ikonokat (két kép, két freskó) Jovan Isailović festette 1782-ben, az újabbak pedig, a romantikus Pavle Simić alkotásai 1859-1862 között készültek.

 

Emlékművek

 

A zentai csata emlékműve

Az első emlékmű 1895-ben készült a honfoglalás ezeréves évfordulója, valamint Ferenc József látogatása alkalmából. Ez hamar tönkrement, és a csata jelentőségéhez képest amúgy is túl egyszerűnek bizonyult. A város rendelt egy hatalmas Savoyai Jenő lovasszobrot, ez azonban sosem érkezett meg Zentára, azóta is a budai várban látható. A királyi Jugoszlávia idején elmaradt mind az ünneplés, mind a felújítás. Erre csak 1942-ben, Bácska visszatérése után egy évvel került sor. A második világégés után újból, a már szocialista délszláv államhoz került városban sem volt helye a nyilvános megemlékezésnek. A 90-es évek elején a korábban az Eugen-szigeten lévő emlékművet áthozzák a Homok-lakótelep mellé. Ekkortól kezdik ünnepelni a város napjaként szeptember 11-ét. A 300. évfordulóra pedig ezen a helyen emelték a ma is álló új emlékművet.

A magyar áldozatok emlékművei

A városban három emlékművet emeltek a különböző történelmi események helyi magyar áldozatainak. Egy közülük az 1848-49-es történések, kettő pedig az 1944-es délvidéki vérengzések halottjainak állít emléket. A 48-as emlékmű a Felsővárosi temetőben található. Az 1889-es vasútépítéskor felásták a 49-es sáncokat, és az ott talált maradványokat tömegsírban helyezték el, ahová később az emlékművet emelték. A Szabadságharcnak rengeteg (kb. kétezer) polgári áldozata is volt. Az elesett szerbeknek a pravoszláv temető kápolnája állít emléket.

Az 1944-es magyar polgári áldozatok első emlékműve szintén a Felsővárosi temetőben épült, közvetlenül a 48-asoké mellett. Erre a gyilkosságok ötvenéves évfordulóján került sor, 1994-ben. Az alkotásokon megtalálható a lemészárolt személyek névsora, amit a 65 nevet tartalmazó halállistáról másoltak át, ám egyesek szerint az áldozatok száma 90 körül lehetett. Az emlékművet először a kivégzések helyszínén, a híd mellett képzelték el, ahol 2007-ben fel is állították a Recskó Béla által készített kopjafát. A holttesteket egykor a közelben ásták ki. A megemlékezések hagyományosan halottak napján a temetőben, november 9-én (a gyilkosságok évfordulóján) pedig a hídnál vannak.

 

Szobrok

 

Zentán két nagyobb szobor található, emellett számos kisebb mellszobor szerte a városban, melyek híres szülötteit ábrázolják. Nepomuki Szent János impozáns szobrát az egykor róla elnevezett téren (ma Joca Vujić tér) állították fel. 2006. szeptember 11-én pedig Zenta szabad királyi várossá válásának 500. évfordulója alkalmából emelték a Révészt ábrázoló szobrot a Tisza-parton. Az avatáson jelen volt és beszédet is mondott Sólyom László magyar és Boris Tadić szerb államfő."

 

Indulás előtt megtudtuk, hogy nem csak az Egri bikáról neveztek el bort, hanem a Csókai csikóról is. Így aztán volt aki a Csókai csikó vérét, mások a Szarvas sört, ismét mások üdítő italokat fogyasztottak.

A búcsúzás órája gyorsan eljött, szívesen maradtunk volna tovább is.

A hazafele vezető út is vidám, tréfálkozós hangulatban telt el.

Jó volt a társaság, szép emlékekkel tértünk haza.

Sokan hiányoztak, sajnáltuk, hogy az élményekből kimaradtak.

 

Az ismeretterjesztőt, A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából vettem.


 Hencz András

doboz alja
oldal alja