ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

Jubileumi Braille-olvasásverseny

2014. augusztus 26. 16:27

Napfényes Riviéra



Jubileumi Braille-olvasásverseny   A Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete idén már tizedik alkalommal szervez Nyíregyházán országos Braille-olvasásversenyt.   A verseny időpontja: 2014. szeptember 19-20.   19-én, pénteken a versenyzők érkezését és a szálláshelyek elfoglalását követően városnéző sétára kerül sor, ahol a résztvevők megismerkedhetnek Szabolcs-Szatmár-Bereg
megye székhelyével. A sétát követően finom vacsorával zárjuk a napot. Maga a verseny másnap, 20-án 10 órától veszi kezdetét.   Idén Ferenczik Adrienne kortárs megyei író munkásságát ismerhetik meg az olvasók.   Ferenczik Adrienne író, újságíró, a Nyíregyházi Televízió több szakmai díjjal is kitüntetett szerkesztő-riportere. Televíziós riportjai és újságcikkei mellett
2010 óta irodalmi műveit is megismerheti a nagyközönség. Irodalmi antológiákban megjelent novelláiban a mai magyar társadalom problémáira mutat rá, a történetekben
megjelenik a munkanélküliség, a pénztelenség, a szegénység, s az olvasók megismerhetik a különböző élethelyzetbe került szereplők lelki vívódásait.   Novellái után 2012-ben megjelent első regénye, a Napfényes Riviéra. A szerző, noha imádja a napfényt és a tengert, a Napfényes Riviérának sem a napfényhez,
sem a tengerhez nincs köze. Ez csupán egy televíziós szappanopera címe, amelynek fontos, ha úgy tetszik sorsdöntő szerepe van a könyv hőseinek életében.
 A regény kimondatlan tanulsága szerint a televíziós agymosás napjaikban a modern házasság egyik legfőbb ellenségévé, a családbomlasztó erejévé, a szellemi
lepusztulás jelképévé vált. Hivatásos televíziós lévén az írónő megfigyelései különösen hitelesek. Ferenczik Adrienne a modern középosztálybeli házasság
válságát vizsgálja szórakoztatóan, de egy vérbeli riporter éles szemével.   A Napfényes Riviéra után 2013-ban megjelent a szerző második regénye, az Incognito. Az Incognito egy tóparti szálloda az osztrák határ mentén, amely különleges
hangulatával tökéletes helyszín arra, hogy három különböző korú hölgy egy éjszaka lelkileg egymásra találjon. Egyikük elhunyt férjét siratja, másikuk azért
jött ide, hogy végre eldöntse, kilép-e a házasságából, a legfiatalabb pedig szerelmi csalódásában öngyilkosságra készül. Mindannyiuknak oka van a keserűségre,
s ha másként is látják saját párkapcsolatukat, az Incognito bárjában kiderül, hogy a sokévnyi korkülönbség és az egymástól eltérő problémáik dacára sokkal
több bennük a közös, mint amennyit a fantázia felölelni képes. Mármint az olvasói fantázia, mert az írónő képzelőereje lenyűgöző, és a legrafináltabb fantasy-szerzőket
megszégyenítően bizarr, mégis teljesen hiteles történetet tár elénk a női lélek kimeríthetetlen gazdagságának bizonyságaként.   Ferenczik Adrienne harmadik regénye, a Hepi börszdéj jelenleg előkészület alatt áll.   A Braille-olvasásverseny zsűrijében helyet foglal maga az írónő is, valamint Dr. Bihari Albertné, a Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület titkára, valamint
Kuminka Györgyné, az MVGYOSZ elnökségének tagja és a Braille Bizottság tagja.   Amíg a zsűri meghozza a döntést, látássérült emberek olvasását elősegítő és megkönnyítő segítő eszközök bemutatójára, és egyéni kipróbálására kerül sor,
gyártók, forgalmazók, és segédeszközboltok bevonásával.   Jelentkezni az egyesület elérhetőségeinek bármelyikén folyamatosan lehet, a szállás a versenyzőknek és egy fő kísérőnek ingyenes.   Szeretettel várunk mindenkit, aki számára fontos a Braille-kultúra megóvása, az olvasás élményének népszerűsítése.   Címünk: 4400 Nyíregyháza, Országzászló tér 8. II. emelet 215.   Telefon: 06-42-407-486, Mobil: 06-30-373-1380   E-mail: ugyfelszolga@upcmail.hu   Az egyesület weboldalán, folyamatosan új információk olvashatóak a rendezvényről, és a támogatókról Web: www.vakegy.hu
doboz alja
oldal alja