ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

Meghívó Nagykikindára

2014. augusztus 07. 03:05

A részvételi szándékát kérem jelezze



Meghivó

Kedves barátaink,
Az Észak-Bánság Vakok Szervezete idén is megünnepli az alapitásának
évfordulóját, 2014. szeptember 23-án (kedden).
A rendezvény keretén belül kulturális programot szervezünk.
Az együttmuködés jeléül meghivjuk Önöket, hogy vegyenek rész
szervezetükkel a rendezvényünkön. Megkérnénk Önöket, hogy küldjék el a
tagok listáját akik foglalkoznak kulturális tevékenységekkel és hogy
pontosan mivel foglalkoznak (ének, mely hangszeren játszanak,
szinészek, szavalók). Ezekre az adatokra azért van szükségünk, hogy
összetudjuk állitani az eloadás menetét (a résztvevok létszám legyen
ismert számunkra és az eloadás idotartama) és hogy Önöket idoben
értesitsük róla.
Reméljük, hogy kérésünknek eleget tesznek és részt vesznek majd az
eloadásunkban.
Megkérnénk Önöket, hogy a leheto legrövidebb ido alatt értesitsenek
bennünket döntésükrol.
Üdvözlettel,
Branka Sobot-Jelicic,
Nagykikinda
doboz alja
oldal alja