ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

Ösztöndíjprogram fogyatékossággal élő hallgatóknak

2014. január 19. 10:17

A kiválasztott húsz fiatal szakirányú munkatapasztalat-szerzését mentorok segítik




Ösztöndíjprogram fogyatékossággal élő hallgatóknak

Közigazgatási ösztöndíjprogramot hirdet a kormány fogyatékossággal élő hallgatóknak.

Az esélyegyenlőséget szolgáló program célja, hogy a fiatalok munkatapasztalatot szerezzenek a minisztériumokban, és így megnyíljon előttük az elhelyezkedés
lehetősége - jelentette be Balatoni Monika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteki budapesti
sajtótájékoztatóján.

A tárca háttérintézménye, a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) által meghirdetett pályázatra hétfőtől lehet jelentkezni február 7-ig. A felvételt
nyerő ösztöndíjasok várhatóan márciustól három hónapot tölthetnek napi négy órában egy minisztériumban, és havi 50 ezer forint adómentes ösztöndíjat is
kapnak.

A kiválasztott húsz fiatal szakirányú munkatapasztalat-szerzését - egy másik pályázaton nyertes - mentorok segítik majd, akik az egyes tárcák kormánytisztviselői
közül kerülnek ki, és a programban ők is havi 50 ezer forintot kapnak. Hozzátette: ha nagyon sokan jelentkeznek a pályázatra, akkor elképzelhető, hogy
növelik majd a létszámot.

A pályázat január 20-tól a www.kih.gov.hu oldalon lesz elérhető.

Az államtitkár elmondta, már megkezdték a fogyatékkal élő hallgatók munkaállomásainak kiépítését a minisztériumokban, így például a látássérült ösztöndíjasokat
egy számítógépes felolvasó program segíti.

Tapolczai Gergely (Fidesz) országgyűlési képviselő azt közölte, hogy történelmi pillanatnak tartja a program elindítását, és a Fidesz-KDNP nevében is üdvözli
az új kezdeményezést, amely új kapukat nyit meg a fogyatékkal élő fiatalok előtt a közigazgatási munka felé.

A Gyurcsány-korszakban - folytatta - zárva voltak ezek a kapuk a fogyatékos emberek előtt, de még az egészséges fiataloknak is nagyon nehéz volt a közigazgatásba
bekerülniük. A munkatapasztalat-szerzést célzó programra utalva arra hívta fel a figyelmet, hogy a Fidesz-kormány számára a tanuláson és a munkán van a
hangsúly, nem a segélyezésen.

"a Fidesz-kormány számára a tanuláson és a munkán van a hangsúly, nem a segélyezésen."

Úgy látja, a kormányzat pozitív példáját követniük kellene a nyílt munkaerő-piaci szereplőknek is, mert tapasztalatai szerint a munkaadók egy része fél
a fogyatékossággal élő emberek alkalmazásától.

A képviselő ezzel kapcsolatban a "lelki", illetve a "fejekben történő" akadálymentesítést, a tudatformálás fontosságát hangsúlyozta.

Balatoni Monika beszámolt egy másik, a fogyatékossággal élőket segítő kormányzati programról is. Elmondta, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen a kormányablak-ügyintézők
alapképzésében február második felétől megjelenik az úgynevezett "érzékenyítő" képzés, amely a fizikai mellett a "lelki" akadálymentesítést segíti.

Arról beszélt, hogy az ügyfélbarát közigazgatás kifejezés nemcsak az ügyintézők gyorsaságát, kedvességét jelzi, hanem azt is, hogy az ügyfelek egyenlő esélyekkel
rendezhetik ügyeiket a kormányablakoknál.

Elmondta azt is, mind az ösztöndíjprogramot, mind pedig az érzékenyítő képzést három, fogyatékossággal élő fiatal szakértő segítette: Weisz Fanni, Markos
Ádám és Szentgáli-Tóth Boldizsár, akik várhatóan az egyetemi képzésbe is bekapcsolódnak majd.

forrás.www.europaradio.hu


doboz alja
oldal alja