ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

Üdülési lehetőség a Balatonboglári üdülőben

2014. január 13. 07:27

Az egyes turnusok szokás szerint csütörtöktől szerdáig tartanak



Üdülés Balatonbogláron 2014-ben

 

A tavalyi évhez hasonlóan idén is megnyílik a balatonboglári üdülő! A szolgáltatások a megszokottak lesznek: napi háromszori főétkezés, tévészoba, vak ping-pong, lengőteke, vízi-bicikli kölcsönzés, büfé, és megszokott lesz a kellemes, nyugodt környezet is.

 

Az egyes turnusok szokás szerint csütörtöktől szerdáig tartanak, a szobák csütörtökön 10 órától foglalhatóak el, és azokat szerdán 10 óráig kell elhagyni. 2014-ben a szezon már megkezdődik májusban.

Erzsébet kártya elfogadás ebben az évben is működni fog előzetes egyeztetés és regisztrálás alapján.

 

A nyári főszezon június 26-tól augusztus 20-ig tart.

 

 

Azoknak a nyaralóknak, akik nem az MVGYOSZ tagjai a helyszínen a nyaralás végén személyesen kell kifizetniük az idegenforgalmi adót, amelynek ára kb. 400 forint éjszakánként, fejenként.

 

A tavalyi évhez hasonlóan lehetőség van egy hetes nyaralásra is! Jelentkezéskor üdülési előleget kell fizetni, amely az üdülés teljes összegének a fele. A befizetés történhet személyesen, csekken, vagy előzetes egyeztetés után banki átutalással. (bankszámlaszám: 64400044-30091893-31100019).

Befizetési csekket az MVGYOSZ tagegyesületeinél lehet kérni. Az üdülési ár további összegét a nyaralás megkezdésekor az üdülőben kell rendezni.

Pénzt csak igazolt kórházi kezelés esetén fizetünk vissza!

A jelentkezéseket a tavalyi évhez hasonlóan Szombath Tiborné (Kati) fogadja a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesületénél 1146 Bp. Hermina út 47-es szám alatt személyesen, illetve telefonon a 06-1-384-8440/108-as vagy a 06-1-273-0755-ös telefonszámon hétfőn, kedden és csütörtökön 10-15 óra között, pénteken 9-12 óra között.

Szerdai napon a személyes félfogadás és a telefonon történő jelentkezés lehetősége is szünetel.

 

A jelentkezéseket 2014. február 3-tól fogadjuk.

Az üdülés ára: elő és -utószezonban 30.000 Ft fő/hét, főszezonban 40.000 Ft fő/hét.

 

Egyéb információkért az üdülő üzemeltetője, Otlakán Gyula hívható a 06-20 967-0446-os telefonszámon, és őt kell keresni a vasútállomásról az üdülőbe való beszállításhoz is!

 

doboz alja
oldal alja