ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

Beszámoló a kalocsai esélyegyenlőségi napról

2013. november 22. 07:22

Fontos az együttélés, elfogadás, tolerancia és a nehezebb sorsú emberek segítése.



Kedves Mindenki!

Van egy elmaradásom, amelyet pótolni szeretnék!

Múlt hét csütörtökén, azaz okt. 14. napján Esélyegyenlőségi nap volt Kalocsán, ahol több sorstársammal felléptünk.
Valamennyi hátrányos helyzetű csoport képviseltette magát, így az értelmi sérültek, akik verseket szavaltak és a Hófehérke és a hét törpe paródiáját adták elő. Szerintem fantasztikusak voltak és igazán jót nevettünk a produkción.
A nyugdíjas asszonyok nótacsokorral készültek és kiálltak mellette, hogy 60 év felett is "mönyecske" a kalocsai menyecske!
A roma kisebbség is megjelent és fergeteges cigánytánccal örvendeztette meg a közönséget.
Jelen voltak még a nagycsaládosok, akik szintén táncoltak, apraja és nagyja ropta a színpadon.
A kalocsai klubot pedig Tóthné Erzsike, Mácsai Józsefné Borika és jómagam képviseltük. Borika volt a riporter és Erzsike a riportalany, aki egy napját mesélte el. A saját szavaival, egyszerűen és érthetően mondta el, hogy mi is úgy éljük minden napjainkat, mint bárki más, de nagy szerepet játszik életünkben a hallás, tapintás és egyéb érzékszerveink, hiszen valamivel pótolni kell a látáshiányt.
Én nem voltam egyedül, Berci kutyámat vittem el a rendezvényre, és meséltem arról, hogyan került hozzám, hogy zajlik egy kutya kiképzése, mit kell tudnia és az embereknek minderről mit kell tudniuk.
A műsor végén egy másik kutyus is szerepelt még, ő is már régi ismerősünk, több rendezvényen találkoztunk már gazdijával és vele. Ő egy terápiás kutyus, akinek az a szerepe, hogy segítse a depressziós, lelkibeteg és egyéb módon válságba jutott emberek feloldódását, így például az autista gyerekek szocializációját is. Játékos, kedves és elbűvölő eb!
A Műsort a kalocsai polgármester, Török Ferenc és a Szent István Gimnázium igazgatója nyitotta meg.
Mindketten hangsúlyozták, hogy fontos az együttélés, elfogadás, tolerancia és a nehezebb sorsú emberek segítése.
A rendezvénynek a Szent István Gimnázium adott helyet.
A műsort végig Füstös Éva konferálta, aki a kalocsai Korona Rádió műsorvezetője és menedzsere.

Szerintem fontosak az ilyen napok, nekünk, hogy megmutassuk mit tudunk és kik vagyunk, az embereknek pedig, hogy értsék kik vagyunk és mit tudunk!


üdvözlettel
Sztakó Krisztina
doboz alja
oldal alja